Xavi idény végén távozik

Amit eddig is tudni lehetett, ma biztossá vált! Sajtótájékoztatón jelentette be Xavi Hernández, hogy idény végén elhagyja az FC Barcelonát.


A Barcelona világ- és Európa-bajnok középpályása, Xavi a katari al-Szaddban folytatja pályafutását.
 
„Elhagyom a Barcelonát. Nem volt könnyű döntés, de döntésem végleges, itt az idő a váltásra. az al-Szaddban folytatom a pályafutásomat, ahová kettő plusz egy évre írtam alá. A Barcelona 2018-ig szóló hosszabbítási ajánlott, de ekkorra már döntöttem. Már tavaly nyáron is menni akartam, de a csalódások maradásra bírtak. Nem bántam meg,de nehéz volt megszokni a sok padozást. Várom a katari kihívást, de célom, hogy egyszer visszatérjek Barcelonába edzőként vagy sportigazgatóként. A bajnokságot már megnyertük, két döntő pedig még vár még rám, amit alig várok már!"
 
 
A világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, nyolcszoros spanyol bajnok, május 30-án az Athletic Bilbaó ellen a spanyol Király-kupát, június 6-án a Juventus ellen a BL-trófeát emelheti még a magasba.
 
Xavi 1991-ben, azaz 11 évesen csatlakozott az FC Barcelona csapatához, melynek színeiben eddig rekordot jelentő 760 alkalommal lépett pályára. Az első csapatban 1998-ban kapott először lehetőséget.

A csapattal eddig 23 nagy trófeát gyűjtött be, ami szintén rekord! Eddig 150 alkalommal szerepelt a Bajnokok Ligájában, ez rajta kívül eddig csak a Real Madrid kapusának, Iker Casillasnak sikerült. 133 alkalommal szerepelhetett a spanyol válogatottban, ami mezőnyjátékosként szintén rekord!

Videók