Újabb adócsalási ügy a Barcelonánál

Kétrendbeli adócsalással vádolja a spanyol ügyészség Javier Mascheranót, az FC Barcelona labdarúgóját.


Az argentin középpályás a vád szerint két részletben összesen 1,5 millió euró adó befizetését kerülte el az Egyesült Államokban és Portugáliában létrehozott cégek segítségével - közölte hétfőn az ügyészség.

Mascherano, aki még nem reagált nyilvánosan a feltételezésre, szeptemberben befizette az összeget és 200 ezer euró kamatot. Spanyol médiaértesülések szerint ez enyhítő körülmény lehet számára, ha bűnösnek találják.
 
 
A Barcelona brazil támadója, Neymar, illetve hozzátartozói számláin pénteken 48 millió dollárnyi összeget fagyasztott be a Sao Paulo-i állami bíróság, mert a 23 éves csatár 2011 és 2013 között - még a Santos játékosaként - feltételezhetően mintegy 16 millió dollárnyi adót nem fizetett be.
 
A négyszeres aranylabdás Barcelona-játékos, Lionel Messi és apja ellen több mint két éve indítottak nyomozást adócsalás miatt, mert a gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába.
 
A Barcelona korábbi elnöke, Sandro Rosell 2014 januárjában mondott le a Neymar átigazolásával kapcsolatban kirobbant adócsalási ügy miatt, amelyben a klubot jelenleg is vezető Josep Maria Bartomeu is gyanúsított.

Videók