Solari már nem is kommunikál sztárjával

Valami végleg eltört kettejük közt.


Santiago Solari legutóbbi döntése megmutatta, ha kapcsolata Isco teljesen megtört, és a középpályás olyan játékosok mögött jön a rangsorban a tréner terveiben, mint Vinicius, Fede Valverde és Dani Ceballos.
 
A spanyol válogatott ismét a padot koptatta a Leganes ellen szerdán, csak a második félidőben léphetett pályára a második félidőben. Az elmélet, miszerint csak pihentették a Betis elleni találkozó előtt, nem áll meg, ha azt nézzük Solari vezetésével, mindössze két mérkőzésen kezdett a tizenhatból.
 
A Sevilla-i várható kezdő Casemiro, Luka Modric, Fede Valverde és Dani Ceballos középpályán, míg előttük Karim Benzema és Vinicius játszhat. Aztán, h a játékosok visszatérnek sérülésükből, még nehezebb lesz Isco helyzete. Még az utazó keretben sem volt a Roma elleni idegenbeli meccsen, a Klub vb döntőjében sem léphetett pályára. Még ennyi sérülés mellett sem kap lehetőséget, és a MARCA megtudta, az edző és a játékos viszonya teljesen megtört. Már nem is kommunikál egymással a tréner és a középpályás, aki már számolja vissza a napokat a szezon végéig, és reméli távozhat majd. 
 
Solari sosem gondolta, hogy Isco olyan játékos lenne, akire szüksége van, majd az Eibar elleni mérkőzést követően elmaradt kézfogást annyira tiszteletlennek vélte, hogy teljesen megmérgezte a kapcsolatot.
 

Videók