Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 08. 19. 11:34

A két támadásban 14 ember meghalt, a sérültek száma pedig legalább 130.

Az FC Barcelona labdarúgócsapatának játékosai vasárnap a Real Betis elleni spanyol bajnoki mérkőzésen a mezükön viselt Barcelona felirattal emlékeznek a terrorcselekmény áldozataira. A katalán klub pénteki közleménye szerint a hétvégi összecsapáson a játékosok hátán a nevük helyett egységesen "Barcelona" felirat lesz olvasható.
 
A spanyol szövetség és a liga vezetősége is engedélyezte, hogy ezzel, valamint a mezek elején látható 'TotsSomBarcelona' (magyarul: 'mi mind Barcelona vagyunk') felirattal fejezzük ki tiszteletünket az áldozatok iránt - jelentették be. Korábban arról is döntés született, hogy hétvégén valamennyi spanyol és német bajnoki mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődik.
 
Csütörtök délután Barcelona központjában feltehetően egy dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Az elkövetőnek sikerült megszöknie. A merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.
 
Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. A támadást ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, így kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között. A támadást részben meghiúsító rendőrség négy terroristát agyonlőtt, egy ötödiket megsebesített, aki később belehalt sérüléseibe. A merényletekkel összefüggésben már négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.
 
A két támadásban 14 ember meghalt, a sérültek száma pedig legalább 130.
 

Mbappé: megvan, melyik klub és mikor mutatja be " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

A Mundo Deportuvo információi szerint az AS Monaco és a Paris Saint-Germain mindenben megegyezett egymással Kylian Mbappé klubváltása ügyében: a párizsi együttes 180 millió eurót fizet a 18 esztendős támadóért, ez az összeg azonban bizonyos feltételek teljesülése esetén a 200 millió eurót is meghaladhatja - írta az nso.hu.

Cimkék: barcelona

Legfrissebb híreink

23:17 - Messi beköszönt, 1 meccs után továbbjutott a Bayern NEMZETKÖZI FOCI
21:39 - Megvan a téli olimpia eddigi legjobb magyar helyezése EGYÉB SPORTOK
21:01 - Vérkészítményekre van szüksége a Sport TV szakkommentátorának MAGYAR FOCI
20:32 - NB II-es csapat cikizte ki a Debrecent a Magyar Kupában MAGYAR FOCI
20:01 - NB II-es csapat intézte a Magyar Kupában a Puskás Akadémiát MAGYAR FOCI
19:16 - NB I: változhat a tavaszi menetrend az időjárás miatt MAGYAR FOCI
18:38 - 20. Magyar Aranylabda: új díj kerül bevezetésre MAGYAR FOCI
18:01 - Ez meg mi? Agüero után Guardiola is balhézott - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:01 - Aláírt: ő a Barcelona legújabb igazolása! NEMZETKÖZI FOCI
16:02 - Így alázzák az emberek a gyalázatos magyar sportolónőt EGYÉB SPORTOK
15:01 - A sztárcsatár olyat mondott, amin röhög a világ NEMZETKÖZI FOCI
14:01 - Hatalmas változás jön az olasz futballban! NEMZETKÖZI FOCI
13:02 - Kiakadás: az év balhéját élhette át Gulácsi - videó NEMZETKÖZI FOCI
12:01 - Brutális: majdnem szörnyethalt az olimpián a sportoló - videó EGYÉB SPORTOK
11:02 - "F......ó g..i vagy" - elkezdődött Kassai Viktorék pere MAGYAR FOCI
10:19 - Sokk: Agüero balhézott és megütött egy szurkolót - videó NEMZETKÖZI FOCI
09:18 - Ezzel a képpel üzent Hosszú Katinka - fotó ÚSZÁS
08:22 - Őszintén beszélt problémájáról Berki Krisztián - videó EGYÉB SPORTOK
07:47 - Keddi sportműsor és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények