Marcelo könnyen elhízik

Korábbi edzője nyilatkozott rossz formájáról.


Marcelo nem legszebb napjait éli a Real Madridnál, most pedig korábbi edzője, Bernd Schuster beszélt a brazil állapotáról olyan módon, mely biztosan nem nyeri el a játékos tetszését.
 
A német és Marcelo a Madridnál dolgoztak együtt, és most a szakember felfedte, a bekknek komoly problémái vannak súlya megőrzésével, és nagyon oda kell figyelni rá.
 
 - Minden csapatban van három-négy olyan játékos, akinek sok problémája van a súlyával, az én időmben Marcelo volt az egyik ilyen, - nyilatkozta Schuster az Onda Cero 'El Transistor' című műsorában. – Könnyen hízik, figyelmesnek kell lenned, hogy a topon tartsd, főleg, amikor sérült. A zilyen játékosok könnyen híznak, de a súly leadása már nehezen megy.
 
Schustert Isco és Santiago Solari véglegesen megromlott kapcsolatáról is kérdezték.
 
- Valami nagy dolognak kellett történnie, hogy Solari ne megkérdőjelezhetetlen kezdőként számoljon vele, - fejtette ki Schuster.
Természetesen másik ex csapatára is kitért Kevin-Prince Boateng átigazolása kapcsán. A Barcelona sokakat megdöbbentett ezzel a lépésével, de Schuster nem tartozott közéjük.
 
- Nem lepett meg Boateng leigazolása, - tette hozzá Schuster. – Tapasztalatot hoz magával, és tudja, hogy csak csere lesz. Ez jó egy edzőnek, nem okoz majd problémát.
 
Schuster azon kevesek egyike, akik mindkét spanyol gigász mezét magukra öltötték.
 

 

Videók