La Liga: nincs megállás - előzetes

Csütörtök este még két meccset játszottak az ötödik körből, pénteken pedig már - az Elche-Celta Vigo összecsapással - a hatodik forduló kezdődik el a spanyol labdarúgó-bajnokságban, amelyben múlt péntek óta nincs megállás, minden napra jut legalább egy mérkőzés.


A La Liga vasárnap záruló újabb pontszerző szakaszában a legizgalmasabb csata a fővárosban várható, nevezetesen az Atlético Madrid és a Sevilla szombati találkozóján. A címvédő madridiak öt forduló alatt 11 pontot gyűjtöttek, az andalúziai együttes viszont hosszú évek óta a legkiválóbb szezonkezdettel rukkolt ki, és 13 pontjával jelenleg dobogós. Kérdés, hogy eddigi diadalmenetének véget tud-e vetni az Atlético.

A szintén 13 ponttal álló FC Barcelona a masszív Granadát fogadja szombaton, és bár eddig még gólt sem kapott a katalánok elitalakulata, a hétközi erőpróba nem volt számára sikeres, csak 0-0-ás döntetlenre volt képes a középmezőnyhöz tartozó Málaga vendégeként, ezzel pedig véget is ért győzelmi sorozata. A Granada ellen azért is nyernie kell a Barcának, mert amolyan főpróba is számára a hétvégi bajnoki - kedden már a Bajnokok Ligája csoportszakaszának második körében a francia fővárosban, a Paris Saint-Germainnél tesz látogatást, és nem mindegy, milyen hangulatban vágnak neki az útnak Lionel Messiék.

A BL-címvédő Real Madrid ugyanakkor ontja a gólokat a honi bajnokságban, a Deportivo kapuját nyolcszor, az Elchéét - a hétközi mérkőzésen - öt alkalommal vették be Cristiano Ronaldóék. Ezúttal a Villarreal vendégeként szombaton, kora délután bizonyíthatja a királyi gárda, hogy formája töretlen.

LABDARÚGÁS
La Liga, 6. forduló
péntek:
Elche-Celta Vigo 21.00
szombat:
Villarreal-Real Madrid 16.00
FC Barcelona-Granada 18.00
Atlético Madrid-Sevilla 20.00
Athletic Bilbao-Eibar 22.00
Levante-Rayo Vallecano 22.00
vasárnap:
Getafe-Málaga 12.00
Deportivo La Coruna-Almería 17.00
Real Sociedad-Valencia 19.00
Córdoba-Espanyol 21.00

 

Videók