Komoly probléma van a Barca sztárjával

Vannak gondok a katalán csapat fiatal tehetségével.


Ousmane Dembélé nyáron azért érkezett a Barcelonához, hogy a távozó Neymart helyettesítse, de eddig korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - számol be az m4sport.hu. Sérülések és magánéleti problémák a háttérben.
 
Dembélé a Dormundot hagyta el a Barcelona hívására. A Camp Nouban 105 millió eurót sem sajnáltak érte, benne látták a brazil Neymar utódját, aki 222 millióért ment a Paris Saint-Germainhez. A franciának gyakorlatilag ideje sem volt megszokni új csapatát, azonnal jött az első sérülése, azóta sem tudta igazán beverekedni magát a katalánok kezdőjébe. A Barcelona vezetőségét aggasztja a szituáció, mert tartanak attól, hogy a 20 éves játékosért kiadott rengeteg pénz nem térül meg, de más miatt is fájhat a fejük.
 
A Cadena SER információi szerint az öltözőben a csapattársak is féltik a fiatal tehetséget. Véleményük szerint Dembélé életvitele nem olyan, mint amilyet egy 20 éves tehetség megengedhet magának.
 
Az egyik legnagyobb probléma, hogy szinte kizárólag gyorsételeken él, az egészségtelen táplálkozás pedig egyértelmű okozója lehet a gyakori sérüléseknek. Emellett, ha nem is extrém módon, de semmiképpen sem sportemberhez méltó sűrűségben jelenik meg a barcelonai éjszakában. Szintén a Cadena adta hírül, hogy a játékost megviselte szülei válása, emiatt nagyon befordult, társaival szinte nem is tart semmiféle kapcsolatot. Ezt az sem segíti, hogy nem hajlandó megtanulni a nyelvet, már ezért sem kommunikál sűrűn Messiékkel.

Érdekes: ő lesz a Barca következő sztárigazolása? " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Hector Bellerín visszatérhet a Barcelonához. A 22 éves játékos az Arsenalt erősíti, de a csapatot sújtó eredménytelenség miatt távozna a londoni klubtól. Szigetországi sajtóhírek szerint a Juventus is szerződtetné a futballistát, de a torinóiak nem tudják teljesíteni Bellerín bérigényét. Bellerínt a Barca is szeretné visszacsábítani, a jobbhátvéd a katalán csapatnál nevelkedett, majd 2011-ben került az Ágyúsokhoz.

Videók