Iniesta még mindig nem döntött a sorsáról

Továbbra sem tudja, melyik csapatban folytatja majd.


Andres Iniesta továbbra sem tudja, hogy a következő szezonban is a Barcelona labdarúgója lesz-e, vagy elszerződik Kínába. A 33 éves középpályás múlt héten jelentette be, hogy komoly ajánlatot kapott a Távol-Keletről, s április végéig hozza meg döntését jövőjéről.

 
"Sok minden kavarog a fejemben, néhány gondolat erősebb a többinél" - mondta Iniesta a Cadena Ser rádióban.
 
"Még van néhány hetem dönteni, de ez lesz karrierem egyik legfontosabb elhatározása" - jelentette ki a Barcelona saját nevelésű labdarúgója, aki ugyan tavaly októberben "életre szóló" szerződést kötött a katalán együttessel, de sérülései, illetve Philippe Coutinho érkezése miatt keveset játszik.
 
"Abban a korban vagyok, amikor változnak a dolgok, s új, izgalmas lehetőségek adódnak" - fogalmazott a világ- és Európa-bajnok játékos, aki szerint ha a sérülések nem szólnak közbe, még két szezonon keresztül helye lenne a Barcelona kezdőcsapatában.
 
A középpályás 2002-ben debütált a katalán együttesben, és az azóta eltelt időben harminc trófeát nyert, amivel rekorder a spanyol futballisták között

Messi elmondta, miért szokott hányni a meccseken " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Lionel Messivel többször előfordult már, hogy nem érezte jól magát a pályán, hányinger gyötörte, és muszáj volt segítenie önmaga közérzetén. Az ötszörös aranylabdás most elmondta, mi okozta a rosszulléteket - jelezte az nso.hu. „Sok egészségtelen dolgot ettem és ittam éveken át: csokoládét, szénsavas üdítőket. Ezektől voltam rosszul a pályán.

Videók