Győzött a Real Madrid, de a játék még nem az igazi

A spanyol bajnokság szombati játéknapján, a listavezető Real Madrid hazai pályán, 2-0-ás győzelmet aratott a Deportivo ellen. A mérkőzésen bemutatkozhatott a Real új igazolása, Lucas Silva is.


 

A múltheti 4-0-ás vereség, illetve a Ronaldo-buli kritikái után a Real Madridnak a pályán kellett bizonyítania a szurkolóknak.

Carlo Ancelotti együttese élt is a lehetőséggel, hiszen a mérkőzésen számos helyzetet alakítottak ki. Az első 20 percben Ronaldónak és Bale-nek is csak a kapufát sikerült kettétörnie, de aztán a 22. percben, egy kapu előtti kavarodás után Iscohoz került a labda, aki az átvétel után gyönyörűen tekerte a labdát a hosszú sarokba, 1-0.

A Real nem igazán játszott csúcsformában, de a Derpotivo ellen most ez is elegendőnek bizonyult, igaz, a második félidő elején Borges lőtt hatalmas kapufát, ami ha bemegy, izgalmassá tehette volna a mérkőzést. De ehelyett jött Ronaldo, aki tökéletesen szolgálta ki Karim Benzemát, és a francia, egy fantasztikus pörgetéssel 2-0-ra alakította az állást.

Cristiano Ronaldo ezúttal is gól nélkül maradt, zsinórban ez volt a harmadik ilyen mérkőzése, és erre 2013 óta nem volt példa.

Az utolsó 20 percre pályára lépett Lucas Silva is, a Real Madrid egyik téli szerzeménye, de a mérkőzést így is 10 emberrel kellett befejeznie a Madridnak, mert Marcelo egy szabálytalanság után megsérült, és elővigyázatosságból nem tért már vissza a pályára.

Győzelmével a Real Madrid biztosan a tabella élén marad, a két legnagyobb üldözője, a Barcelona és az Atlético is vasárnap lép pályára.

Videók