Fiesztával egybekötött Xavi-búcsúztatás - fotók, videók

Lionel Messi duplázott Xavi szombat esti búcsúztatása alkalmával, a Nou Campban rendezett utolsó fordulós bajnokin, ahol a lefújás után körbevitték az egy héttel korábban, Madridban megszerzett serleget. Csak döntetlent (2-2) játszott a Barca a Depor ellen, de ezt senki sem bánta. A vendégek kilenc perc alatt álltak fel kétgólos hátrányból, ez kellett a bentmaradásukhoz.


Messi duplázott, 43 góllal fejezte be a bajnoki idényt, az Aranycipő Cristiano Ronaldóé lesz

Lélegzetelállító élőképpel tisztelgett a Nou Camp közönsége az utolsó spanyol bajnokiját abszolváló játékmestertől, Xavitól a Depor elleni bajnokin.

A csapat tiszteletkört tett a trófeával a lefújás után

Az igazi izgalmakat a BL-selejtezős helyért, illetve a kiesés ellen folyó harc véghajrája hozta.

A Córdoba után kiesett az Almería is, továbbá a baszk Eibar sem marad az első osztályban. Utóbbi esetében három csapat végzett egyenlő pontszámmal, és az egymás elleni meccsek eredményeiből számolt minitabella alapján a Depor és a Granada menekült meg.

BL-főtáblás lett az Atlético, BL-selejtezős a Valencia, biztos El-induló a Villarreal. Az ötödik Sevilla még a Bajnokok Ligájába is bejuthat, ha megvédi címét az Európa-ligában, a Dnipro elleni, jövő szerdai fináléban.

La Liga, 38. forduló, végeredmények:

Barcelona-Deportivo 2-2, Almería-Valencia 2-3, Bilbao-Villarreal 4-0, Celta-Espanyol 3-2, Eibar-Córdoba 3-0, Granada-Atlético 0-0, Málaga-Sevilla 2-3, Rayo-Real Sociedad 2-4. Korábbról: Levante-Elche 0-0. Később: Real Madrid-Getafe.

A bajnokság állása:

Barca-Depor 2-2, a gólok:

Könnyek között búcsúzott Xavi a Nou Camptól: 

Videók