El Clásico a kupáért: a Barca 27-edszer vagy a Real 19-edszer?

A spanyol, egyszersmind a nemzetközi klubfutball klasszikus csúcsrangadója az FC Barcelona és a Real Madrid között ezúttal a Király Kupa döntőjében következik el: a felek szerda este (21.30 ó) csapnak össze a valenciai Mestalla Stadionban.


A bajnokságban címvédő, pillanatnyilag azonban csak harmadik Barca - amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúzott egy másik madridi együttes, az Atlético ellenében - ha nyer, 27. Király Kupa-sikerét ünnepelheti.

Örök riválisa, a hazai és a nemzetközi porondon is egyenletesebben teljesítő Real eddig 18 alkalommal győzött.

A két sztárcsapat közül a Barca már az első kiírás alkalmával a fináléig menetelt, az 1902-es nyitányon azonban alulmaradt a Vizcayával szemben 2-1-re. Aztán 1910-ben megszületett az első kupaelsőség is az Espanyol felett aratott 3-2-es sikernek köszönhetően. Az eddigi utolsó - a sorban 26. - Király Kupa-győzelem 2012-ben lett a katalán elitalakulaté, ekkor az Athletic Bilbao volt a szenvedő fél (3-0).

A Real Madrid 1905-ben nyert először (1-0 az Athletic ellen), eddig utoljára pedig 2011-ben: éppenséggel a Barcelonával szemben, s az 1-0-s fővárosi siker színhelye akkor is a Mestalla volt. Ám a Barcának is van szép emléke Valenciából: az 1990-es kupafináléban itt múlta felül 2-0-ra fővárosi riválisát.

A 112 éves kupamúlt ezzel együtt igen kevés, összesen alig hat Barca-Real döntőt tartalmaz, miután vagy ez, vagy az a gárda már az előcsatározásokban elvérzett. Az összmérleg döntetlen, merthogy egyformán háromszor diadalmaskodtak a felek, a gólkülönbség viszont a madridiaknak kedvez, mivel nyolc szerzett góljukra hat választalálat érkezett a katalánok részéről.

A tavalyi döntőben a két csapat közül a Real volt érintett, de sok örömük nem telt a blancóknak és híveiknek a meccsben, mivel a városi vetélytárs Atlético győzött 2-1-re.

LABDARÚGÁS
Király Kupa: 
Az eddigi Barcelona-Real Madrid párosítású Király Kupa-döntők (zárójelben a színhely):
1936 (Valencia) Real Madrid-Barcelona 2-1
1968 (Madrid) Barcelona-Real Madrid 1-0
1974 (Madrid) Real Madrid-Barcelona 4-0
1983 (Zaragoza) Barcelona-Real Madrid 2-1
1990 (Valencia) Barcelona-Real Madrid 2-0
2011 (Valencia) Real Madrid-Barcelona 1-0

Az eddigi Király Kupa-győztesek:
Barcelona 26 elsőség
Athletic Bilbao 23
Real Madrid 18
Atlético Madrid 10
Valencia 7
Zaragoza 6
Sevilla 5
Espanyol 4
Unión Irún 3
Real Sociedad 2
Betis 2
Deportivo La Coruna 2
Arenas Getxo 1
Mallorca 1
Vizcaya 1
Racing Irún 1

 

Videók