Szerkesztő: Kvanduk Bence | Sport
2018. 12. 19. 17:14

A katalánok volt játékosa szerint gyorsan be tudnának illeszkedni.

Andre Onana adott interjút a Sportnak saját karrierjéről a Bajnokok Ligájáról és az Ajax két kiemelkedően tehetséged fiataljáról, De Ligtről és De Jongról. A kameruni hálóőr elmondta, szerinte De Jong és De Ligt már készen állnak arra, hogy a Barcában is megmutassák magukat.

- Fiatalok még, de nagyon tehetségesek, éhesek a sikerre, és meg akarják hódítani a világot – mondta Onana. -  Többször beszéltünk már a Barcáról, mert onnan jöttem, és tudom, ott hogyan dolgoznak az emberek.

Azt is elmesélte Onana, hogy olyasmikről érdeklődik a két fiatal holland, minthogy hogyan mennek ott a dolgok, milyen az időjárás. Ezekre mindig azt mondja a kapus: „Szeretnének ott lenni, olyan mintha otthon lennének. Azt is kiemelte, hogy a Barca tudja, hogyan bánjon a játékosaival, mert számára ez a legfontosabb. Végül hozzátette könnyen be tudna illeszkedni a holland duó a katalánoknál.
 
Természetesen a kameruni visszatérése is szóba került, mivel azt rebesgetik, hogy Onana pótolhatja majd Cilessent, ha esetleg távozik a katalánoktól. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, nem is gondolt rá, de nagyszerű lenne. Viszont most az Ajaxban játszik, és élvezi. 
 
A fiatal hálóőr 2015-ben hagyta el a Barcát a hollandokért. Ma már a csapat első számú kapusa. 
 

Legfrissebb híreink


Élő eredmények