CR: A legjobbnak járó elismerés a legjobbnak szól, aki én vagyok

Hétfő este került sor a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség díjátadójára, ahol Cristiano Ronaldót választották meg a 2016-os év legjobb labdarúgójává.


 

A portugál klasszis maximálisan elégedett volt a 2016-os évével és szerinte a legjobb helyre került a díj.
 
A négyszeres aranylabdás sztár maradéktalanul elégedett volt a tavalyi évével. Az El Partidazo-nak adott nyilatkozatában pedig elismerte, hogy magasra tette a lécet saját maga számára.
 
„Felejthetetlen év volt a számomra, mind egyéni, mind csapatszinten. Szinte lehetetlen lesz az előző évemet túlszárnyalni. Ez a legjobb pillanat, amióta Madridba jöttem és amióta szerepelek a nemzeti válogatottban. Hihetetlenül boldog vagyok!”
 
 
CR7 arról is beszélt, hogy bár sokan támadták őt, végül megérdemelt helyre került a díj.
 
„Sok kétség és ellenem irányuló kampány tarkította az idei évemet, melyek a futballon belülről és kívülről egyaránt érkeztek (itt vélhetően a körülötte kialakult adócsalási botrányra gondolt – a szerk.). Végül azonban az igazság az, hogy a legjobbnak járó elismerés a legjobbhoz került, vagyis hozzám. Amit az idei szezonban nyújtottunk a Reallal, illetve a válogatottal mind színvonalban, mind eredményességben azt sugallja, hogy megérdemeltem nyertem ezt a díjat.”
 

Videók