Casillas beszélt arról, mi történt közte és Mourinho között

Iker Casillas, a Real Madrid korábbi, a Porto jelenlegi kapusa először beszélt arról, milyen kapcsolata volt a csapat akkori edzőjével, José Mourinhóval az utolsó közös évükben. A spanyol válogatott csapatkapitánya elmondta, az utolsó időszakukban már szóba sem álltak egymással.


Kettejük viszonya a 2012-13-as idényben akkor kezdett megromlani, amikor Casillas sérülése miatt Diego López került a csapatba és Casillas felgyógyulása után sem változott a helyzet. Casillas Mourinho utolsó madridi időszakában már teljesen elszigetelődött, de eddig nem beszélt az azon idény végén a Chelsea-be visszatérő portugál szakemberrel történt súrlódásairól.
 
 
A 34 éves játékos elmondása szerint az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor pár igen feszült Clásico után Casillas Barca-játékosokkal beszélt, hogy próbálja elsimítani a nézeteltéréseket.
 
„Nem tetszett neki, hogy a spanyol válogatott érdekében próbáltam csökkenteni a feszültséget a két csapat között” – mondta Casillas az RTVE-nek.  – Beszéltem Xavival és Carles Puyollal, de nem bocsánatot kértem tőlük, ezt csak a média tálalta így Mourinhónak. Arról beszéltünk, hogy ha így folytatjuk, azzal a spanyol focinak ártunk, csak a spanyolokkal beszéltem, hiszen a válogatottban egy célért kellett küzdenünk.
 
Januárban még nem volt semmi gond, Mourinho úgy vélte, talált egy jobb játékost és betette Antonio Adánt a kapuba, aki hatalmas tehetség (jelenleg egyébként a Betisben szerepel - a szerk.). Ezzel nincs is gond, hiszen az edző dönt a csapat összetételéről. Aztán jött a sérülés, közben pedig csupa rosszat mondtak rólam, de én csak azt akartam, hogy gyógyuljon meg a kezem, hogy harcolhassak a helyemért, ezalatt a remek formába lendült Diego López került a kapuba.
 
 
Az edző nem döntött rosszul, remekül védett, de aztán jöttek a sajtótájékoztatók, amiken mindig szóba került a nevem. Hogy ki van mellettem, ki másik kapus vagy Mourinho mellett, de ezzel én nem akartam foglalkozni. Kész háború alakult ki, voltak a Mourinho pártiak és a Casillas pártiak, de én nem beszéltem senkivel, erre meg az volt a reakció, hogy nem is kell, mert vannak emberek, akik beszélnek helyettem. Őrület!
 
 
Sokat beszélgettem Mourinhóval, de az utolsó évben már szóba sem álltunk. Nem egy szép történet, de szerintem jól döntöttem. 
 
Később jött Carlo Ancelotti, aki szintén hozott egy döntést, de nem éreztem jól magam, távoznom kellett, úgy érzem, a madridi történelemben mindig ott lesz a nevem, sok jó meccsem volt és nem bánok semmit.”

Videók