Ancelotti: Ha Ronaldo bulizni akar, akkor bulizzon

A Real Madrid vezetőedzője nem szól bele, hogy játékosai mit csinálnak a magánéletükben, így az sem különösebben érdekli őt, ha épp bulizni támad kedvük.


Cristiano Ronaldo és néhány csapattársa a múlt hétvégi, Atlético Madrid elleni 4-0-ás vereség után ünnepelték meg a portugál játékos 30. születésnapját. A média gyorsan ráharapott a sztorira, megpróbált ellenséges hangulatot kelteni a csapat körül, a csapaton belül, és természetesen megpróbálta kihasználni a Ronaldo támadási felületeit kereső emberek kíváncsiságát is.

Azóta már odáig jutottunk, hogy Ronaldóra haragszik Ramos és Casillas, hogy a törött lábú James, a több hónapja sérült Modriccsal keringőzött, míg a szintén sérült Khedira, a pultnál Schuhplattler-válogatót tartott. Természetesen messze nem ilyen komoly a helyzet Madridban, de hát a hír az élet lelke.

A témával kapcsolatban korábban Luis Figo, Jorge Mendes és Sami Khedira is elmondta véleményét, akik szerint egy sima születésnapi összejövetel volt, és nem történt semmi különleges.

Most a Real Madrid trénere, Carlo Ancelotti is megszólalt, aki semmi okát nem látja annak, hogy megbüntesse játékosait.

"Engem nem zavar, ha buliznak. Sohasem büntettem meg a játékosaimat a magánéletük miatt, és ezt nem most fogom elkezdeni." - kezdte Ancelotti a sajtótájékoztatót.

"Nem kételkedem a játékosaim profizmusában. A magánéletük csak rájuk tartozik. Ha azt mondanám nekik, hogy kérjenek bocsánatot, akkor pont a magánéletükbe avatkoznék bele."

"A játékosok tudják, mi a probléma, és, hogy miért frusztráltak a szurkolók. Most nekünk kell csattanós választ adnunk a szombati mérkőzésen."

"Megértjük a szurkolók felháborodását, és mi is hasonlóan érzünk. Nagyon szomorúak, és nagyon mérgesek voltunk az Atlético elleni vereség után."

"Ismerve a játékosaim karakterét, és profizmusát, teljesen biztos vagyok benne, hogy jól reagálunk erre a vereségre, és újra versenyképesek leszünk."

A vereség után Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke is beszélt a játékosokkal, aki továbbra is bízik a csapatban.

"Az elnök beszélt velem és a csapattal is. Aggodalmát fejezte ki az elmúlt időszak teljesítménye miatt, de mindig is pozitívan állt a dolgokhoz." - magyarázta Ancelotti.

"A szombati vereség az Atlético ellen mindannyiunkat meglepett. Nem csak a végeredmény, hanem főleg a mutatott játék. Sokkal fájdalmasabb vereség, mint a szeptemberi. De még sok van hátra a szezonból, és lesz lehetőségünk a javításra."

A Real Madrid jelenleg egy ponttal vezeti a bajnokságot a Barcelona, és néggyel az Atlético Madrid előtt. Ronaldóék szombaton a Deportivo csapatát látják vendégül a Santiago Bernabéuban. Ha győznek, senki sem fog emlékezni erre az egy hétre, ha nem győznek...

Videók