Szerkesztő: Kvanduk Bence
2019. 03. 01. 16:21

Ma már elképzelhetetlen nélküle a csapat.

Ter Stegennek karrierjének egyik legnehezebb időszakát első-két barcelonai szezonjában élte át. Victor Valdes távozását követően nagybevásárlásba kezdtek a katalánok, és nem egy, hanem rögtön két remek hálóőrt igazoltak 2014-ben. Ter Stegen a Mönchengladbachból, míg Claudio Bravo a Real Sociedadból érkezett. A chilei hálóőr nagy fórral érkezett. Azon felül, hogy mind a nyelvet, mind a bajnokságot jól ismerte, remek vb-teljesítménnyel a háta mögött érkezett. Így nyilvánvalóvá vált, hogy a német portás csakis a jövőben kaphat fontos szerepet.
 
A két szezonban, míg mindketten a csapatnál voltak Bravo kapta meg a bajnokikat, míg ter Stegen csak a BL-ben és a kupában mutathatta be tudását, hacsak nem volt sérült az elsőszámú hálóőr. Már az első év végén rebesgették, hogy ezzel a szituációval egyik portás sem elégedett, de a második idényben nyilvánvalóvá vált, hogy egyikükről le kell mondania a katalánoknak. Akkor a jövőre esett a választásuk a világklasszis szinten védő Bravot pedig postázták a Manchester Citynek.
 
- Szerintem mindketten jól kezeltük a helyzetet, a versenyt azért, hogy ki legyen az első számú kapus. Claudio nagyszerű hálóőr, remekül védett a bajnokságban, az edzőnek nem volt oka változtatni - idézte fel most egy interjúban a nehéz időszakot ter Stegen. -  De egy idő után persze hogy elgondolkoztam a jövőmön, mert a legfontosabbnak a játékot tartottam. Nem segített volna ezen az sem, ha az edző azt mondja, enyém a bajnokság és Claudióé a többi sorozat. Védeni szerettem volna, minél többet és emiatt 2016-ra eljutottam odáig, hogy azon gondolkodtam, elhagyom Barcelonát. Ezt a klubnál is tudták végig. Claudio és én is nyíltan beszéltünk a helyzetről és egyikünk sem volt igazán elégedett vele. Előbb-utóbb el kellett jönnie a pillanatnak, amikor nem lehetett tovább fenntartani a helyzetet. A klubvezetésnek meg kellett hoznia az egyértelmű döntést és végül engem választott.
 
A mára világklasszissá fejlődő 26 éves kapus arról is beszélt, hogy néha hiányzik neki a családja, és honvágya van, de imád Barcelonában élni. 
 
- Még három és fél év van a szerződésemből. Hogy utána mi lesz, arról nem tudok mit mondani. De az biztos, hogy nagyon élvezem a jelenlegi helyzetet, jó nap mint nap a pályán lenni – mondta el jövőjével kapcsolatban.
 
Fotó forrása: Emilio Andreoli/Getty Images

Legfrissebb híreink

22:50 - Eb2020: Könnyedén hozták a papírformát a nagyágyúk – napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:32 - Eb2020: Sterlingnek ma minden bejön - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:03 - Eb2020: Giroud sem akart lemaradni társától - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:56 - Eb2020: Ezért kaptak büntetőt az angolok - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:50 - Eb2020: Pogba csodálatos passzából Griezmann szerzett bombagólt - videó NEMZETKÖZI FOCI
21:21 - Rali Eb - Lidérces élményben volt része Herczigéknek AUTÓ-MOTOR
20:18 - Real: Londonból érkezhet a csapat új ásza NEMZETKÖZI FOCI
19:26 - Szlovákia-Magyarország: brutális balhé volt – videó MAGYAR FOCI
19:09 - Anglia felé kacsingat a Bayern sztárja? NEMZETKÖZI FOCI
18:16 - Több mint egy év után ismét pályán az ETO sztárja KÉZILABDA
15:47 - Háfra Noémi, az inspiráló nő KÉZILABDA
15:01 - Több saját nevelésű játékos a Debrecen női kézilabdacsapatában KÉZILABDA
14:06 - A főváros támogatja Katinka egyesületét ÚSZÁS
13:16 - Visszavonult Knoch Viktor olimpiai bajnok EGYÉB SPORTOK
12:36 - Bombaigazolás: megtalálta új csapatát a klasszis kézilabdázó KÉZILABDA
11:35 - Egy focikarrier sajátos folytatása NEMZETKÖZI FOCI
11:26 - Ökölvívás: Szellő Imre a magyar ökölvívó bajnokok nyomdokaiban KÜZDŐSPORTOK
11:11 - Megint dopping gyanú EGYÉB SPORTOK
10:44 - Kézilabda: Kemény kijelentést tett a Szegedről a korábbi magyar kapitány KÉZILABDA
09:58 - Ezzel a kerettel vág neki az Európa Kupa döntőknek a női pólóválogatott VÍZILABDA
08:55 - A Real lecsapna a magyarok ellen is kezdő szlovák védőre NEMZETKÖZI FOCI
08:24 - Kilenc hónap után újra Messivel kezdődik NEMZETKÖZI FOCI
07:11 - Pénteki sport: pályán Anglia, Franciaország és Portugália EZT LÁTOD ÉLŐBEN
23:43 - Szlovák-magyar: Marco Rossi reakciója MAGYAR FOCI
22:59 - Szlovák-magyar: bámulatos volt a mieink élőképe - fotó NEMZETKÖZI FOCI
22:48 - Parádézó hollandok, szenvedő horvátok - napi összefoglaló NEMZETKÖZI FOCI
22:38 - Simán kapott ki a válogatott Szlovákiában - videók MAGYAR FOCI
22:04 - Óriási potyagól a világklasszis kapustól - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:02 - Bombaigazolás: klubot vált a világbajnok francia játékos NEMZETKÖZI FOCI
19:29 - Szlovák-magyar: bombameglepetés a mieink kezdőjében! MAGYAR FOCI
19:19 - Eb: fantasztikus góllal indult a selejtezősorozat - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:56 - Felfoghatatlan összeget fizettek Ferguson utolsó rágójáért NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Légfegyveres Eb - Újra az a hajszál állt a magyarok és a döntő közé EGYÉB SPORTOK
16:42 - Ronaldo biztosan nem kapott a szívéhez, az UEFA büntetése miatt NEMZETKÖZI FOCI
16:06 - Hajszálnyira volt a magyar lány a döntőtől EGYÉB SPORTOK
15:30 - Így indultak a magyar szurkolók Felvidékre - VIDEÓ! MAGYAR FOCI
14:06 - Kézilabda: a Győr ikonjával erősít a Siófok KÉZILABDA
13:13 - Kopár István bizonyította erejét, és mindent legyőző akaratát - videó EXTRÉM SPORT
12:28 - Nagy elhatározásra jutott a Chelsea világbajnoka NEMZETKÖZI FOCI
11:40 - Kézi: Tovább marad Békéscsabán a nemrég érkezett irányító KÉZILABDA
10:26 - Miami tenisztorna - Kemény, fiatal ellenfelet kaphat Fucsovics TENISZ
08:23 - Angliába mehet az Atlético Madrid húzóembere NEMZETKÖZI FOCI
07:46 - Kézilabda: csapatot válthat a világsztár KÉZILABDA
07:13 - Csütörtöki sport: a szlovák-magyar rangadó a nap csúcspontja EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények