Zlatan, a svéd nehézbombázó - Mérlegen a Serie A, 2. rész

Véget ért a Serie A 2011-12-es idénye, a bajnoki címet a Milan elvesztette a veretlenül végzett Juventus-szal szemben, némi vigaszdíjt jelenthetett a Rossoneri számára, hogy csatáruk, Zlatan Ibrahimovic érte el a legtöbb találatot a sorozatban, szám szerint 28-at.


Ibrahimović jugoszláv bevándorlók gyermekeként született Svédországban. Édesapja Bosznia-Hercegovinában, Bijeljina-ban, édesanyja Horvátországban, Zárában született. 6 éves korában kezdett a labdarúgással foglalkozni. Első klubja az FK Balkan volt, majd 1995-ben csatlakozott a Malmö FF csapatához. Leo Beenhakker is sokáig figyelte a játékost, és végül sikerült is az Ajaxhoz csábítani: 2001. március 22-én bejelentették, hogy Ibrahimović júliustól az Ajax játékosa, mintegy 80 millió svéd koronáért váltott klubot, ami 7,8 millió eurót jelentett.



Első évében rögtön bajnokságot nyert az Ajaxszal. Második szezonjában bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is, 2002. szeptember 17-én a Lyon ellen, ahol rögtön két gólt szerzett. Összesen négy gólt szerzett a Bajnokok Ligája akkori kiírásában, csapatával a negyeddöntőig meneteltek, ahol a Milan ellen búcsúztak a sorozattól, akik később meg is nyerték a trófeát. 2004. augusztus 31-én, az átigazolási időszak utolsó napján igazolt a Juventushoz 16 millió euróért.[6] David Trezeguet sérülése miatt rögtön a kezdőcsapatban kapott helyett Capellótól, első évében 16 bajnoki gólt szerzett. A szezon végéhez közeledve a Real Madrid egy 70 millió eurós ajánlattal jelentkezett be Ibrahimovićért, amit a Juventus természetesen elutasított. 2005. november 14-én megkapta az év svéd labdarúgója címet.

A Serie A góllövőlistája:

28. Ibrahimovic  
24. Milito
23. Cavani, Di Natale
16. Denis, Miccoli
15. Giovinco
14. Jovetic
13. Klose
12. Destro
11. Calaio, Di Michele, Osvaldo, Rigoni
10. Di Vaio, Matri, Nocerino, Pinilla

2006 nyarán kirobbant olasz bundabotrányban a Juventus is érintett volt, ennek értelmében az olasz labdarúgó-szövetség elvette az utolsó két bajnoki címüket (2005, 2006) és az olasz másodosztályba sorolta a torinói egyesületet. A Juventus mindent megtett, hogy megtartsa legjobb játékosait, azonban Ibrahimović és jó pár csapattársa nem tartott ki az "Öreg hölgy" mellett, és távoztak a másodosztályba került csapattól.



2006. augusztus 10-én írt alá a milánói együtteshez, amely 24.8 millió eurót fizetett a Juventusnak. Zlatan 4 éves szerződést kötött az Interrel. Első bajnoki szezonjában 15 gólig jutott, és megnyerte a bajnokságot az Interrel, amely 17 év után először lett bajnok. 97 ponttal zárták a ligát, amely mai napig rekord. A Barcelona elnöke, Joan Laporta bejelentette, hogy egy megegyeztek az Interrel Ibrahimović átigazolásáról, az üzlet értelmében Samuel Eto'o a milánói csapathoz kerül. Ibrahimović 2009. július 23-án hagyta el az Inter edzőtáborát, azért, hogy tárgyalhasson a Barcelonával. Utolsó meccsét az Interben a Chelsea ellen játszotta.



2009. augusztus 23-án mutatkozott be hivatalos mérkőzésen a Barcelonában, az Athletic Bilbao ellen a Spanyol Szuperkupában, melyen gólt még nem szerzett, azonban kiosztott egy gólpasszt Lionel Messinek. Utolsó gólját a Sevilla ellen szerezte a 2010-es spanyol szuperkupa meccsen, melyet 3-1-re elveszített csapata. Utolsó mérkőzését pedig a Joan Gamper Kupán játszotta a Milan ellen. A távozásának elsődleges oka állítólag az volt, hogy teljesen megromlott a kapcsolata a csapat edzőjével, Josep Guardiolaval. 2010. augusztus 28-án a Milan hivatalos honlapján jelentette be Ibrahimović érkezését. Egy évre érkezett kölcsönbe, azonban egy opciót foglaltak a szerződésbe, mely szerint 2011 nyarán a Milan végleg megvásárolhatja a svéd játékost 24 millió euróért. A szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett a Milannal, ő maga 14 bajnoki góllal, és 12 gólpasszal járult hozzá a Scudettohoz. 2011. június 18-án mindenben megegyezett a Barcelona és a Milan Ibrahimović átigazolásáról.

Második szezonját is remekül kezdte, betalált az Inter elleni olasz szuperkupa mérkőzésen. Első bajnoki találkozóján is betalált a Lazio ellen, amely 2-2-re végződött. Összesen 28 gólt szerzett a szezonban.Különösen emlékezetes a Palermo ellen szerzett mesterhármasa.



A góllövőlista második helyén Diego Milito végzett 24 találattal, a képzeletbeli bronzérmen pedig megosztozott Cavani és Di Natale.
 

Videók