Palermo: a Liverpool mégiscsak vinné a szlovén középpályást

Megfigyelőket küldött a Liverpool Szicíliába, hogy mérjék fel a Palermo középpályásának, Josip Ilicic tehetségét. Az angolok ugyanis vinnék a szlovént.


Már a nyári átigazolási időszakban hírbe hozták Josip Ilicicet Premier League-s csapatokkal, ám akkor még meglehetősen ködösen szóltak a pletykák. Most azonban már biztos az angol érdeklődés a Palermo szlovén középpályása iránt, a Liverpool ugyanis megfigyelőket küldött a szicíliai együttes legutóbbi bajnokijára.

Teljesen normális, hogy időnként szóba kerül egy-egy játékos néhány klubnál, de az egyik nap még az egyikkel, másnap pedig egy teljesen másikkal boronálják össze az embert” – fejtett ki a 24 éves labdarúgó.

Egyelőre Palermo játékos vagyok és kizárólag jelenlegi csapatomra összpontosítok. Azt azonban nem tudom, hogy mit hoz a jövő” – tette hozzá Ilicic.

Videók