Liverpool: már nagyjából mindenhonnan igazolnának a "vörösök"

Mivel a Liverpool csapata mélyen várakozás alatt szerepel eddig a szezonban, nem meglepő, hogy a csapat szinte napról-napra szóba kerül valamilyen átigazolási pletyka kapcsán.


A legutóbbi éppen az, hogy a csapat érdeklődik a Palermo szlován válogatott középpályása, Josip Ilicic iránt.

A nyáron már lehetett hallani különböző Premier League-klubok érdeklődéséről (legtöbbször a Chelsea került szóba), néhány nappal ezelőtt pedig kiderült, a Liverpool megfigyelőket küldött a Palermo Genoa elleni mérkőzésére, hogy megfigyeljék a középpályás játékát.

Ilicic 2010-ben, a Maribortól került Olaszországba, azaz harmadik szezonnját tölti a Palermónál, ahol alapembernek számít, hiszen eddig 82 mérkőzésen lépett pályára a szicíliaiak színeiben, összesen pedig 15 találatot szerzett már a különböző sorozatokban - ebből tizet a Serie A-ban.

Videók