Szerkesztő: Brousil Csaba | Forrás: tribalfootball.com
2012. 04. 12. 15:49
A Queen Park Rangers középpályása, Buzsáky Ákos nem akar a vesztes szerepében díszlegeni, de szerinte a Rangers sokkal jobb csapat annál, minthogy most kiessenek. Ezt bizonyítja az elmúlt öt fordulóben nyújtott jó teljesítményük is.
Buzsáky elmondta, hogy érzik, hogy egy kicsit későn kaptak észbe, de akkor is többre hivatottak, mint az első osztályból való kipottyanás. Szerinte két út van: vagy feladjuk, vagy inunk szakadtáig küzdünk, de azt is hozzátette, hogy az a legrosszabb érzés, amikor az ember rájön, hogy mégsem elég jó.
Buzsáky eddig tizenöt meccsen két gólt szerzett és két gólpasszt adott a Queen Park Rangers színeiben.
A rovat legfrissebb hírei
Szólj hozzá - számít a véleményed!
Legfrissebb híreink
07:15 -
A nap fotója: szőke cicababa pózol Vettel sisakján a monacói hétvégén
AUTÓ-MOTOR
07:00 - Csapás a Milannak: fél évre is kidőlhetett a csatársztár NEMZETKÖZI FOCI

22:53 -
Fél lábbal már bennmaradt a Hoffenheim a Bundesligában
NEMZETKÖZI FOCI
22:45 - Két kiemelt is kiesett a nizzai tenisztornán TENISZ
22:30 - 2500 doppingtesztet végeznek majd a szocsi téli olimpián EGYÉB SPORTOK
22:15 - Tenisz: Haas visszalépett Düsseldorfban TENISZ
22:00 - A legügyesebb magyar focistapalánta Podolskival edzhet együtt NEMZETKÖZI FOCI
21:45 - Supersport: Németh Balázs bizakodva várja a doningtoni hétvégét AUTÓ-MOTOR
21:30 - Videó: 327,5 kg-os világrekordot állított fel fekvenyomásban a kolosszus VIDEÓK
21:15 - Videó: földharc közben kérte meg barátnője kezét a jiu-jitsu harcos VIDEÓK
21:00 - Videó: hárman rugdosták a földön fekvő játékost a 16-oson belül VIDEÓK
20:45 - Videó: az év legbetegebb kötényét adta a Roma 11 éves kölyökzsenije VIDEÓK
20:30 - Már nem keresik Erőss Zsoltékat, Rosberg eddig tarol Monacóban - A nap hírei A NAP HÍREI
20:15 - Szűcs Lajos csak pápai győzelmet tud elképzelni a kiesési rangadón MAGYAR FOCI
20:00 - Luque az ultráktól is búcsúzna: "Nekik 90 perc, nekem az élet" MAGYAR FOCI
19:49 - Fociklasszikusok: Ferguson 3 hónap börtönt kapott lefejelésért - videó! NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Szinte biztos a telt ház a Loki-Fradin MAGYAR FOCI
19:15 - A Vidinél edz a klub nélküli magyar válogatott védő MAGYAR FOCI
19:01 - Vízilabda: öt olimpiai bajnok Benedek bő vb-keretében VÍZILABDA
18:45 - A kupahős Coulibaly titkolóik jövőjéről MAGYAR FOCI
18:30 - Videó: egy percen belül két gólt rúgtak a perui bajnokin VIDEÓK
18:15 - Kajak-kenu válogató: Kammererék nyerték a négyest EGYÉB SPORTOK
18:00 - AZ UEFA még szigorúbban lép fel a rasszizmus ellen NEMZETKÖZI FOCI
17:47 - Vége: Erőss Zsolt felesége szerint nem keresik tovább férjét és társát EXTRÉM SPORT
17:45 - Videó: Nelly, az elefánt a Bayern BL-győzelmét jósolja VIDEÓK
17:30 - Videó: brutálisan nyakon rúgta a csatárt a bekk, csak sárgát kapott VIDEÓK
17:28 - Giro: Nibali agyonverte a mezőny a hegyi időfutamon EGYÉB SPORTOK
17:15 - Több előjele is volt Erőss Zsolték tragédiájának EXTRÉM SPORT
17:00 - Gera Premier League-csapata a Puskás Akadémiával játszik nyáron NEMZETKÖZI FOCI
16:45 - "A hegymászó még tudja, mennie kéne, de az agya már hiába ad parancsot" EXTRÉM SPORT
16:30 - Teke-vb: hibátlan mérleggel negyeddöntős a magyar férfi csapat EGYÉB SPORTOK
16:16 - Roland Garros: Babos kiesett a selejtezőben TENISZ
16:15 - Erőss Zsolték spanyol mászótársa hiányolta a résztvevők együttműködését EXTRÉM SPORT
16:00 - Bundabotrány: 45 vádemelés focisták, edzők, klubtulaj ellen - 16 évet kaphatnak MAGYAR FOCI
15:45 - Téli olimpia 2022: a szlovákok nem akarnak olimpiát a tátrai nemzeti parkban EGYÉB SPORTOK
15:41 - F1: Rosberg délután is tarthatatlan volt AUTÓ-MOTOR
15:30 - Kancsendzönga: "Nem meghalni mentek a hegyre Erőss Zsolték sem" EXTRÉM SPORT
15:15 - Videó: Robi Carlos is besírna a bombasztikus 40 méteres szabadrúgásgóltól VIDEÓK
15:10 - A PSG 100 millió eurót sem sajnál Rooney-ért NEMZETKÖZI FOCI
15:00 - Videó: legszebb pillanataival búcsúznak a DVTK-drukkerek spanyol kedvencüktől MAGYAR FOCI
14:46 - Videó: lefejelte a bíró a kapust, letartóztatták VIDEÓK
14:41 - Kerékpár: Evans vezeti a BMC csapatot a Touron EGYÉB SPORTOK
14:19 - Videó: ellepték a pályát a huligánok VIDEÓK
13:57 - ÉLŐ: Forma-1, Monacói Nagydíj, 2. szabadedzés AUTÓ-MOTOR
13:48 - A németekkel került egy csoportba a magyar válogatott az U19-es férfi kézilabda vb-n KÉZILABDA
13:27 - Videó: hatalmas luftot rúgott Neymar VIDEÓK
13:07 - Vízilabda: bajnok és gólkirály lett Szabó Botond a Nagyváradban VÍZILABDA
12:44 - Hegymászás: befejezik a kutatást Erőss Zsolt és Kiss Péter után EXTRÉM SPORT
12:17 - Drámai végjáték az NBA-ben, Risztov Éva is rajthoz áll Izraelben - Déli hírek A NAP HÍREI
11:38 - Nyíltvízi Európa Kupa: az olimpiai aranyérmes Risztov Éva is rajthoz áll EGYÉB SPORTOK
11:33 - F1: Nico Rosberg mindenkinél gyorsabb volt az első szabadedzésen AUTÓ-MOTOR
11:22 - Higuaín a Juventusban folytatja - sajtóhír NEMZETKÖZI FOCI
11:11 - NB I: a Videoton a hétvégén dobogós lehet a bajnokságban MAGYAR FOCI
10:31 - Bombahír: júniusban Abramovics tenyerébe csap Mourinho NEMZETKÖZI FOCI
10:10 - Kondás Elemér: "egy kiváló csapatot győztünk le" MAGYAR FOCI
09:58 - NBA: drámai hosszabbítás után előnyben a Miami Heat AMERIKAI SPORTOK
09:44 - NHL: idegenben győzött fölényesen az Ottawa AMERIKAI SPORTOK
09:38 - Ralikrossz Eb: világ- és Európa-bajnokok a hétvégi nyirádi futamon AUTÓ-MOTOR
09:23 - A nap fotója: Irina Shayk kitette, amije van CSAJOK
08:45 - Hoffenheim - Kaiserslautern mérkőzés a Bundesligáért - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:30 - Cristiano Ronaldót és José Mourinhót is eltiltotta a spanyol szövetség - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:15 - A Manchester United is harcba száll a Barcelona irányítójáért NEMZETKÖZI FOCI
08:02 - Videó: hatalmas gólt lőtt a Chelsea-t kikosarazó brazil VIDEÓK
07:47 - Videó: Seedorf újra oktatott Brazíliában VIDEÓK
07:35 - Rooney fantáziáját mozgatja a párizsi kaland NEMZETKÖZI FOCI
07:17 - Ezer versenyzőt várnak a tapolcai amatőr harcművészeti vb-re KÜZDŐSPORTOK

07:00 -
Két meccsre eltiltották Mourinhót és Ronaldót
NEMZETKÖZI FOCI
22:59 - Megmozdult az ország a Kihívás Napján EGYÉB SPORTOK
22:57 - Tenisz: Isner kiesett Nizzában TENISZ
22:07 - Teke-vb: hibátlan teljesítménnyel negyeddöntős a magyar női csapat EGYÉB SPORTOK
22:05 - Tenisz: Czinkék simán kikaptak Brüsszelben TENISZ
22:00 - Magyar Kupa: megvédte címét, újra Magyar Kupa-győztes a Debrecen! MAGYAR FOCI
21:55 - Férfi kosárlabda NB I: előnyben a Fehérvár KOSÁRLABDA
21:40 - Tenisz: Haas a nyolc között Düsseldorfban TENISZ
21:25 - Sorozatban hatodszor bajnok a Partizan NEMZETKÖZI FOCI
21:02 - Kiss Péter lezuhanhatott, Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán, megvertük a Portugálokat - A nap hírei A NAP HÍREI
20:50 - Fotó: jól van a lemészárolt Fradi-játékos MAGYAR FOCI
20:40 - Férfi kézilabda NB I: egyenlített a Tatabánya és az FTC KÉZILABDA
20:19 - Erőss Zsolt felesége már nem reménykedik EGYÉB SPORTOK
20:10 - Tenisz: újabb top 10-es mondta le a Roland Garrost TENISZ
19:55 - SportM Kupa-döntő: a hajrában nyert a Velence MAGYAR FOCI
19:44 - ÉLŐ: Győri ETO FC - DVSC-TEVA, Magyar Kupa-dönő MAGYAR FOCI
19:40 - Visconti nyerte a Giro 17. szakaszát EGYÉB SPORTOK
19:25 - Hivatalos: kihagyja a BL-döntőt a Dortmund sztárja NEMZETKÖZI FOCI
19:10 - Tenisz: selejtezős teniszező verte az első kiemelt Düsseldorfban TENISZ
18:53 - Videó: gólpasszt adott az amerikaifutball-kapu egy német amatőr mérkőzésen VIDEÓK
18:28 - Videó: elkötött kertészkocsival randalírozott a Chelsea bohóca VIDEÓK
18:20 - A Wembleyben nézhetik a BL-döntőt a Vasas akadémia növendékei MAGYAR FOCI
17:50 - Tíz és fél millió eurót kap a BL-győztes NEMZETKÖZI FOCI
17:35 - A héten kezdődik a kajak-kenu válogató EGYÉB SPORTOK
17:20 - Gólszépségversenyt rendez az MLSZ, a szurkolók dönthetnek MAGYAR FOCI
17:05 - A tornádó áldozatain segít az Oklahoma sztárja AMERIKAI SPORTOK
17:00 - Kizárták az európai kupákból a Rapid Bukarestet NEMZETKÖZI FOCI
16:50 - Hosszabbított az Ajax legendája NEMZETKÖZI FOCI
16:35 - A City padjára ülhet a Málagát elhagyó edző NEMZETKÖZI FOCI
16:25 - A CAS elutasította a 2004-es olimpiai bajnok fellebbezését EGYÉB SPORTOK
16:10 - Nevet változtatna a Charlotte Bobcats AMERIKAI SPORTOK
15:55 - Nem áll rajthoz az atlétikai vb-n az etiópok címvédő csillaga EGYÉB SPORTOK
15:40 - Legendás duó ülhet le a Milan kispadjára jövőre NEMZETKÖZI FOCI
15:25 - Dzsudzsák négymeccses eltiltást kapott a semmiért - videó! NEMZETKÖZI FOCI
15:10 - Roland Garros: Babos sikerrel rajtolt a selejtezőben TENISZ
14:55 - Idén is Belgiumba megy edzőtáborozni az Újpest MAGYAR FOCI
14:40 - A Wembley-ben nézik meg a BL-döntőt a Vasas Kubala Akadémia fiataljai NEMZETKÖZI FOCI
14:25 - Legyőzte az U18-as válogatott Portugáliát MAGYAR FOCI
14:10 - Videó: lehetetlen szögből tekert szenzációs gólt a brazil VIDEÓK
13:55 - Videó: megtalálták Suárez új posztját Liverpoolban VIDEÓK
13:40 - Országos ifjúsági és diákolimpiát rendez Zánkán a FODISZ EGYÉB SPORTOK
13:25 - Pénteken és szombaton újra Nagy Sportágválasztó EGYÉB SPORTOK
13:10 - Gyulai Emlékverseny: Richards-Ross és Richardson is indul EGYÉB SPORTOK
12:57 - A nap fotója: a Chelsea-től "lopta" a Real a jövő évi idegenbeli mezét NEMZETKÖZI FOCI
12:29 - Elképzelhető, hogy lezuhant az egyik magyar a Kancsendzöngán EXTRÉM SPORT
12:20 - Győr díszpolgárává avatták a BL-győztes kézicsapatot KÉZILABDA
12:07 - Válogatott: két Fradi-játékos, három újonc Egervári keretében MAGYAR FOCI
12:02 - Neymar mégis a Barcáé lehet, alig van remény, hogy élnek a magyar mászók - Déli hírek A NAP HÍREI
11:42 - Szörnyű: eltűnt a két magyar hegymászó a Kancsendzöngán - egyelőre nem keresik őket EXTRÉM SPORT
11:10 - Fociklasszikusok: Cantona 21 évesen lemészárolta ellenfelét - videó! NEMZETKÖZI FOCI
10:27 - Nagy Laci: "Jó döntés volt hazajönni" - veszprémi aranyszavak KÉZILABDA
10:08 - Kupadöntő: Pintér a szurkolóknak üzent, Kondás elszánt - beharangozó MAGYAR FOCI
09:30 - Videó: 300 méteres horrorzuhanást élt túl karcolásokkal az extrém sportoló EXTRÉM SPORT
09:15 - Videó: műfogsorát dobta a pályára egy hőbörgő drukker Argentínában VIDEÓK
09:03 - Neymar mégis a Barcáé lesz a Konföderációs Kupa után a brazilok szerint NEMZETKÖZI FOCI
08:39 - Loki-ETO a kupadöntőben - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:26 - Nincsenek még biztonságban a magyar hegymászók - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:00 - Továbbra sincs semmi hír a Kancsendzöngán ragadt magyarokról EGYÉB SPORTOK
07:46 - NHL: egy lépésre a továbbjutástól a bostoni macik AMERIKAI SPORTOK
07:32 - NBA: a Spurs a második lépést is megtette a főcsoportdöntő felé AMERIKAI SPORTOK
07:15 - A Manchester Citybe igazolhat a Barcelona középpályása NEMZETKÖZI FOCI

Szupercukiság: Torres kétéves fiának lövését fogta a hároméves Cech-utód
NEMZETKÖZI FOCI
23:05 - Közös fociklubot alapított a Manchester City és a NY Yankees NEMZETKÖZI FOCI
22:25 - Teke-vb: negyeddöntős a magyar férfi csapat EGYÉB SPORTOK
22:06 - Czollner Gyula: "Ami történt, az hasznára fog válni a sorozatnak" AUTÓ-MOTOR
21:50 - NB III: az idény legjobb játékával nyert a Monor MAGYAR FOCI
21:35 - Tenisz: hazai győzelmek Nizzában TENISZ
21:20 - Tenisz: Davigyenko egy kört sem ment Düsseldorfban TENISZ
21:05 - Férfi vízilabda ob I: bajnok az Eger VÍZILABDA
20:55 - Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A nap hírei A NAP HÍREI
20:50 - Roland Garros: Babos francia riválissal kezd a selejtezőben TENISZ
20:35 - Kérdéses Götze játéka a szombati BL-döntőn NEMZETKÖZI FOCI
20:32 - Férfi kézilabda NB I: huszonegyedszer bajnok a Veszprém KÉZILABDA
20:20 - NB II: bebiztosítaná a bennmaradást a Balmazújváros MAGYAR FOCI
20:05 - NB II: "Szégyelljük magunkat" - áll a Vasas-közleményben MAGYAR FOCI
19:50 - NB I: aláírta a Fradi a marokkói együttműködést MAGYAR FOCI
19:35 - Kondás: “Egy Magyar Kupa-döntő legyen is komoly” MAGYAR FOCI
19:20 - Orbán Éva kalapácsvető országos csúccsal második Pekingben EGYÉB SPORTOK
19:05 - Fotó: megszületett Wayne Rooney második fia NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Spanyol szakaszgyőzelem a Girón EGYÉB SPORTOK
18:46 - ÉLŐ: Pick Szeged - MKB Veszprém, bajnoki döntő, 2. mérkőzés KÉZILABDA
18:35 - Mostantól online is tippmixelhetünk, elindult a Tippmixpro EGYÉB SPORTOK
18:20 - Videó: 71 Liverpool-gól egyetlen videóban VIDEÓK
18:05 - Extrém: kezelésbe vették a Yankees-stadiont New York legjobb gördeszkásai EXTRÉM SPORT
17:50 - Videó: piros lappal küldték le a mexikói Maradona-imitátort VIDEÓK
17:35 - 21 milliárdot kapott a Manchester a tévés bevételekből NEMZETKÖZI FOCI
17:20 - Brüsszeli tenisztorna: eső miatt Czinkék meccsét is elhalasztották TENISZ
16:58 - Magyar Kupa: harmincmilliót kap a győztes MAGYAR FOCI
16:45 - Gyorsaságimotoros ob: Talmácsi megdöntötte a pályarekordot a Hungaroringen AUTÓ-MOTOR
16:30 - "Mourinho csapás volt a spanyol futballra" - barcelonai sajtóvisszhang NEMZETKÖZI FOCI
16:15 - A 28 évesen elhunyt kapus emléke előtt tiszteleg a 2017-es hoki-vb logója JÉGKORONG
16:00 - Novemberben és februárban vár torna a hokiválogatottra JÉGKORONG
15:45 - Távozik a spanyol meglepetéscsapat edzője NEMZETKÖZI FOCI
15:30 - Portugáliai tornán az U18-as válogatott MAGYAR FOCI
15:15 - Ecclestone csúnyán benézte: nem tér vissza a BMW a Forma-1-be AUTÓ-MOTOR
15:00 - BVSC-baleset: minden engedély megvolt a versenyrendezéshez EGYÉB SPORTOK
14:45 - Fotók+videó: az Atlético 130 kisgyerek ellen játszott bemutatómeccset NEMZETKÖZI FOCI
14:30 - Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban NEMZETKÖZI FOCI
14:15 - Videó: 18,5 méteres hullámszörnyet lovagolt meg a világ legtökösebb szörföse VIDEÓK
14:00 - Ingyenes lesz az NB I kiesési rangadója MAGYAR FOCI
13:45 - Az M2 élőben közvetíti az ETO-Loki kupadöntőt MAGYAR FOCI
13:30 - Tragédia történt a magyar hegymászók Kancsendzönga-expedícióján EGYÉB SPORTOK
13:17 - Véget ért a Vidi spanyoljának szezonja MAGYAR FOCI
13:05 - Videó: sörösüvegekkel játszották el a Barcelona indulóját VIDEÓK
12:49 - Videó: gatyájával a fején ünnepelt a gólszerző, kiszórta a bíró VIDEÓK
12:20 - Aján Tamás: "A súlyemelés jó úton jár" EGYÉB SPORTOK
12:03 - Kassaié az MK-döntő, szétverték a bunyós fejét a címmeccsen - Déli hírek A NAP HÍREI
11:19 - Magyar Kupa-döntő: címvédés vagy duplázás? Ez itt a kérdés! MAGYAR FOCI
11:05 - Fotók: brutálisan eltorzult az arca a péppé vert fejű bokszolónak KÜZDŐSPORTOK
10:45 - Videó: a Real portugál ásza Schumachernek képzelte magát VIDEÓK
10:30 - Videó: izzó pokollá változott a lelátó a bolgár ultrák szenzációs koreográfiájától VIDEÓK
10:14 - Videó: lerúgta ellenfele fejét a román Chuck Norris egy pirosért VIDEÓK
09:40 - Kassai vezeti a Magyar Kupa-döntőt MAGYAR FOCI
09:26 - Videó: a Galata sztárja a gyepen romantikázott a riporterrel VIDEÓK
09:10 - A nap fotói: direkt "gyújtották fel" az angol stadiont egy koncert miatt NEMZETKÖZI FOCI
08:46 - Már ma bajnok lehet a Veszprém - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:24 - Mourinho a Realt, Falcao az Atléticót hagyja el biztosan - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:03 - NHL: fordított a Detroit a Blackhawks ellen AMERIKAI SPORTOK
07:52 - Még látja a fényt az alagút végén a Mallorca a Betis legyőzése után - videó! NEMZETKÖZI FOCI
07:40 - Videó: máris letette a névjegyét a PL-ben a Liverpool 17 éves reménysége VIDEÓK
07:20 - Videó: magyar kapusnak rúgták a hétvége gólját Ausztriában VIDEÓK
07:06 - Kerékpár: újabb Grand Tour-győztes csillag vonul vissza EGYÉB SPORTOK

22:58 -
Tenisz: Lepchenko három játszmában jutott tovább
TENISZ
22:45 - Serie A: a Roma szurkolói megint nem bírtak magukkal NEMZETKÖZI FOCI
22:32 - Tenisz: Nieminen megerőltetés nélkül nyert Düsseldorfban TENISZ
22:19 - Messi: "nem tudok más klubban futballozni, csak a Barcelonában" NEMZETKÖZI FOCI
22:06 - Fotó: Jack Wilshere a Twitter oldalán mutatta be az angol válogatott új mezét NEMZETKÖZI FOCI
21:53 - Sir Alex Ferguson kiköpött rágójára lehetett licitálni NEMZETKÖZI FOCI
21:40 - Hivatalos: Falcao a nyáron eligazol az Atletico Madridtól NEMZETKÖZI FOCI
21:27 - Hivatalos: José Mourinho otthagyja a Real Madridot NEMZETKÖZI FOCI
21:15 - Férfi vízilabda ob I: nyolc másodpercen múlt, hogy nem a Kaposvár esik ki az élvonalból VÍZILABDA
21:01 - Videó: élete gólját lőtte a hátvéd VIDEÓK
20:45 - 50 millió font lesz Gareth Bale kivásárlási ára NEMZETKÖZI FOCI
20:32 - Börtönbe kerül a Steaua-elnök, Aján Tamást újraválasztották - A nap hírei A NAP HÍREI
20:20 - Videó: Íme a Premier League idei idénye, 3 percbe sűrítve VIDEÓK
20:05 - Tállai András, a Mezőkövesd elnöke bízik a csodában és az NB I-es szereplésben MAGYAR FOCI
19:32 - Premjer Liga: Eto'o szállította a győzelmet és a bronzérmet az Anzsinak NEMZETKÖZI FOCI
19:10 - Börtönbe kerül a magyargyűlölő román futballmecénás, Gigi Becali NEMZETKÖZI FOCI
18:53 - Legenda: Jamie Carraghernek énekelt az egész stadion VIDEÓK
18:24 - Nagyszerű sportdiplomáciai siker - Aján Tamást harmadszor is elnökké választották EGYÉB SPORTOK
18:08 - Pintér Attila: "a Debrecen elleni kupadöntőre „élezzük ki” a csapatot" MAGYAR FOCI
17:53 - Videó: csillogtak a nagyestélyik, villantak a popsik - szurkolói szépségverseny Brazíliából CSAJOK
17:44 - Jégkorong: Hetényi újra Finnországban véd JÉGKORONG
17:31 - Röplabda: a Bajnokok Ligájában is játszhat az ifjú magyar reménység RÖPLABDA
17:18 - Asztalitenisz-vb: Csang Csi-ke nyerte a kínai házidöntőt EGYÉB SPORTOK
17:05 - NB II Keleti-csoport: a 27. forduló eredményei, tabella és góllövőlista MAGYAR FOCI
16:52 - Kovac Zoltán: "támadófocit próbáltunk mutatni, az is lett" MAGYAR FOCI
16:39 - NB II Nyugati-csoport: a 27. forduló eredményei, tabella és góllövőlista MAGYAR FOCI
16:31 - Videó: a Milan szakkommentátora szétüvöltötte a stúdiót - Crudeli újabb rohama VIDEÓK
16:26 - Marco Rossi: "csalódott lennék, ha nem érnénk el a nemzetközi kupaindulást" MAGYAR FOCI
16:13 - Párbajtőr: csak a végső győztes Kína tudta legyőzni a magyarokat EGYÉB SPORTOK
16:00 - Parázs meccsen győzött Priskin góljával az Alanyija Dzsudzsákék ellen - Légióskörkép LÉGIÓSKÖRKÉP
15:45 - Feljutottak a magyar hegymászók a Kancsendzöngára EGYÉB SPORTOK
15:30 - Teke-vb: negyeddöntős a címvédő magyar női csapat EGYÉB SPORTOK
15:15 - NB I: a 28. forduló eredményei, tabella és góllövőlista MAGYAR FOCI
14:58 - Asztalitenisz-vb: kínai címvédés női párosban EGYÉB SPORTOK
14:20 - Újratárgyalják a korrupcióval vádolt román futballvezetők ügyét NEMZETKÖZI FOCI
14:05 - Top 3: a világbajnok svédek vezetik a hokiranglistát JÉGKORONG
13:50 - Férfi vízilabda ob I: nyert a Juniorválogatott VÍZILABDA
13:30 - Nicola Rizzoli vezeti a BL-döntőt NEMZETKÖZI FOCI
13:29 - Ronaldinho a világ egyik legidétlenebb gólörömével ünnepelt a Cruzeiro ellen - videó! NEMZETKÖZI FOCI
13:14 - Dzsudzsák: "Életem legrosszabb meccsén vagyok túl" NEMZETKÖZI FOCI
13:00 - Lemondott a Napoli edzője NEMZETKÖZI FOCI
12:45 - NBA: előnyben a Spurs AMERIKAI SPORTOK
12:30 - Ibra lett a Ligue 1 legjobbja NEMZETKÖZI FOCI
12:10 - Ancelotti elhagyhatja a PSG-t, Nadal már a negyedik a világranglistán - Déli hírek A NAP HÍREI
11:45 - Ancelotti: "Vannak lehetőségeim, a Real Madrid egy ezek közül" NEMZETKÖZI FOCI
11:18 - Videó: elképesztő bírói hibának köszönhetően szerzett vezetést a Porto VIDEÓK
10:55 - Premier League: a záróforduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
10:43 - Serie A: a záróforduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
10:40 - Top 15: változatlanul Williams vezet, Babos a 100. a női világranglistán TENISZ
10:32 - Bundesliga: a záróforduló eredményei, tabella és góllövőlista NEMZETKÖZI FOCI
10:25 - Top 15: Nadal feljött a tenisz-világranglista negyedik helyére TENISZ
10:03 - Videó: Vilanova és Abidal emelte magasba a PD-trófeát, Song bohócot csinált magából VIDEÓK
09:33 - Videó: megőrültek a Chelsea-szurkolók Turnbull fiának szólógólja után VIDEÓK
09:09 - Videó: szenzációs Bale-bomba is kevés volt a Tottenhamnek VIDEÓK
09:02 - A svédek nyerték a jégkorong-vb-t, bajnokot vert a Honvéd - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:49 - 10 gólos meccsel búcsúzott Sir Alex Ferguson, BL-selejtezős az Arsenal és a Milan - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:28 - A Mallorca fogadja a Betist, a döntőkhöz érkezett az asztalitenisz-vb - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:15 - NHL: hosszabbítás után nyert, szépített az Ottawa AMERIKAI SPORTOK
08:06 - Sportjogi konferencia: fókuszban a fogyatékosok sportja EGYÉB SPORTOK
08:01 - A svédek nyerték a jégkorong-világbajnokságot JÉGKORONG

07:30 -
Fotó: a szurkolók csak megszerették Rafa Benítezt
NEMZETKÖZI FOCI
07:15 - Videó: így ünnepelt az Arsenal, miközben a Tottenham szomorkodott VIDEÓK
23:16 - Primera División: sörmeccsen nyert a Barca NEMZETKÖZI FOCI
23:06 - Serie A: az utolsó pillanatokban csikarta ki a Milan a győzelmet és ezzel a harmadik helyet NEMZETKÖZI FOCI
22:36 - Férfi kosárlabda NB I: kiszenvedte a döntőbe jutást a címvédő KOSÁRLABDA
22:23 - Férfi kézilabda NB I: a Balatonfüred magabiztos sikere KÉZILABDA
22:10 - Videó: a Tottenham szurkolóinak pofára esése VIDEÓK
21:49 - Primera División: a hosszabbításban szenvedtek vereséget Pintérék NEMZETKÖZI FOCI
21:27 - Premjer Liga: Dzsudzsákék a forduló vesztesei NEMZETKÖZI FOCI
21:11 - Eredivisie: kettős sikerek a rájátszásban NEMZETKÖZI FOCI
20:56 - Videó: saját szurkolóinak mutatott be Sirokov VIDEÓK
20:33 - NB I: bajnokot vert a Honvéd MAGYAR FOCI
20:30 - USA harmadik a hoki-vb-n, Nadal lemosta Federert Rómában - A nap hírei A NAP HÍREI
20:18 - Utánpótlástorna: utolsó lett a szervező Ferencváros Telkiben NEMZETKÖZI FOCI
20:07 - Jégkorong-vb: Amerika szétlövés után szerezte meg a bronzérmet JÉGKORONG
19:40 - Premier League: az Arsenal behúzta a negyedik helyet NEMZETKÖZI FOCI
19:25 - Primera División: menekül a kiesés elől a Deportivo NEMZETKÖZI FOCI
19:16 - Tenisz: Nadal lesöpörte Federert TENISZ
19:03 - Tenisz: Serena Williams zsinórban negyedik tornagyőzelmét aratta Rómában TENISZ
19:01 - Giro: Visconti sikere nem befolyásolta az élmezőnyt EGYÉB SPORTOK
18:50 - MotoGP: vezeti a pontversenyt futamgyőzelmével Dani Pedrosa AUTÓ-MOTOR
18:44 - NB I: hátrányból fordított a DVTK MAGYAR FOCI
18:37 - Asztalitenisz-vb: világbajnok lett az olimpiai aranyérmes EGYÉB SPORTOK
18:24 - Triatlon Magyar Nagydíj: szoros befutók után dőlt el a győzelem EGYÉB SPORTOK
18:11 - Videó: Eboué boxzsáknak nézte a csapat egyik kísérőjét VIDEÓK
17:58 - Ligue 1: nyílt maradt a dobogóért folytatott harc NEMZETKÖZI FOCI
17:45 - Fotó: Íme az Arsenal idegenbeli szerelése a következő szezonra NEMZETKÖZI FOCI
17:32 - Súlyemelés: Aján Tamás harmadszorra is elnök lenne EGYÉB SPORTOK
17:19 - Major Benedek, a világ legfiatalabb kamionversenyzője pontszerzéssel debütált AUTÓ-MOTOR
17:06 - Serie A: Tőzsér Dániel végigjátszotta csapata mérkőzését NEMZETKÖZI FOCI
16:53 - WTCC: Michelisz Norbert legjobb hondásként a harmadik lett délután AUTÓ-MOTOR
16:40 - Videó: szögletből tekert parádés gólt a brazil védő VIDEÓK
16:28 - F1: Alguersuari szerint "érteni" kell a Pirelli abroncsait, ami a Red Bullnak még nem megy AUTÓ-MOTOR
16:10 - Pintér Attila: "szeretnénk folytatni a sorozatunkat" MAGYAR FOCI
15:59 - Teke-vb: győzelemmel kezdett a magyar férfi válogatott is EGYÉB SPORTOK
15:34 - Videó: Ibra, csavard be, mint Beckham! Csúnyán beverte a svéd csillag! VIDEÓK
15:15 - Gemenci Nagydíj: Cador Rida nyerte a második szakaszt VIDEÓK
14:57 - Videó: fantasztikus gólt tekert helyből az Arsenal női focistája VIDEÓK
14:40 - Videó: kiszórták a brutális szabálytalanság után balhézó Dzsudzsákot VIDEÓK
14:24 - Priskin gólja teheti tönkre Dzsudzsákék szezonját - videó! NEMZETKÖZI FOCI
14:06 - Primera División: madridi siker az ötgólos meccsen NEMZETKÖZI FOCI
13:46 - Videó: balfék kapusa miatt bukta a sorsdöntő 11-es párbajt a focicsapat VIDEÓK
13:21 - DVTK: "csak a 30%-át nyújtja a csapat az általam elvártnak" - Kovac MAGYAR FOCI
12:45 - Videó: albánok csinálták a BL-döntő eddigi legjobb promóvideóját VIDEÓK
12:32 - Gomes: "Nagy lépés volt ez az ezüsthöz vezető úton" MAGYAR FOCI
12:13 - Siófok: "Boldog vagyok, hogy sok pontatlansággal is elértük a célunkat" MAGYAR FOCI
11:58 - Kapaszkodik a Sharks, 3000 kilométert fut egy magyar parasportoló - Déli hírek A NAP HÍREI
11:50 - Eger-Újpest: "Győzelemmel felérő vereség volt" MAGYAR FOCI
11:14 - Videó: Beckham könnyek között búcsúzott a PSG szurkolóitól VIDEÓK
11:08 - Szász Emese hatodik a riói párbajtőr Vk-n EGYÉB SPORTOK
11:02 - Undorító: a wc mellé székelt valaki az angol csapat öltözőjében NEMZETKÖZI FOCI
10:46 - Fotó: Mancini napilapban hálálkodott a City szurkolóinak NEMZETKÖZI FOCI
10:39 - Nagy György bekerült az európai sportlövők elnökségébe, két Eb Magyarországon EGYÉB SPORTOK
10:36 - Elindult a Duna teljes hosszát végigfutó magyar parasportoló EGYÉB SPORTOK
10:33 - A nap fotója: hatalmas péniszt rajzolt edzője hátára az orosz bajnok játékosa NEMZETKÖZI FOCI
10:24 - Fotó: ilyen lesz a MU jövő évi meze NEMZETKÖZI FOCI
10:09 - Moniz: "Megtartottuk a matematikai esélyt a dobogóra" MAGYAR FOCI
10:01 - Klicsko és pártja bekeményített az ukrán politikai életben KÜZDŐSPORTOK
09:51 - NHL: egyenlítettek a Cápák AMERIKAI SPORTOK
09:33 - A Prenier League utolsó fordulója - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Videó: élete gólját ollózta, nem adták meg
VIDEÓK
23:24 - Ligue 1: a Marseille-t verve Európa Ligás helyen a St. Etienne NEMZETKÖZI FOCI
22:59 - Serie A: kikapott a Juventus NEMZETKÖZI FOCI
22:53 - Primera División: nyert a Granada az alsóházi rangadón NEMZETKÖZI FOCI
22:30 - Jégkorong: a svájciak követték a svédeket a döntőbe JÉGKORONG
22:14 - Tenisz: Federer-Nadal döntő lesz Rómában TENISZ
21:55 - Teke-vb: győzelemmel kezdett a címvédő magyar női csapat EGYÉB SPORTOK
21:42 - Kerékpár: Dér Zsolt nyerte az első szakaszt a Gemenci Nagydíjon EGYÉB SPORTOK
21:10 - NB II - A feljutás kapujában a Mezőkövesd MAGYAR FOCI
20:55 - Triatlon Magyar Nagydíj: a Mogyi és az Újbuda nyerte a klubcsapat ob-t EGYÉB SPORTOK
20:55 - Asztalitenisz-vb: Észak-koreai arany vegyes párosban EGYÉB SPORTOK
20:38 - NB I: a Kaposvár legyőzésével útban az ezüst felé a Videoton MAGYAR FOCI
20:25 - Premjer Liga: a Szpartak beelőzte Dzsudzsákékat NEMZETKÖZI FOCI
20:24 - Megkéselték a Partizan elnökét, Tito Vilanova megint New Yorkba utazik - A nap hírei A NAP HÍREI
20:10 - Dobogós helyezés a célja a magyar kamionos csapatnak az Eb-n AUTÓ-MOTOR
20:06 - Primera División: idegenben nyert a Valencia NEMZETKÖZI FOCI
19:55 - Tito Vilanova ismét New Yorkba utazik kezelésre NEMZETKÖZI FOCI
19:40 - Tenisz: Nadal döntős Rómában TENISZ
19:25 - Növelte előnyét az éllovas a Girón EGYÉB SPORTOK
19:10 - Fotó: fedetlen kebleire firkálta Király-kupa jóslatát a francia pornósztár CSAJOK
19:10 - Videó: Ronaldo és Mourinho sem vette át ezüstérmét az elvesztett Király-kupa után VIDEÓK
18:55 - Férfi vízilabda ob I: egy győzelemre a bajnoki címtől az Eger VÍZILABDA
18:40 - Svédország az első döntős a jégkorong vb-n JÉGKORONG
18:25 - Kajak-kenu maratoni ob: Kövér és Csay duplázott EGYÉB SPORTOK
18:10 - Bundesliga: kiesett a Hoffenheim, a Schalke indulhat a BL-selejtezőben NEMZETKÖZI FOCI
18:10 - A CSZKA nyerte az orosz bajnokságot NEMZETKÖZI FOCI
18:08 - NB I: idegenben nyert az Újpest, tovább küzd a bennmaradásért a Siófok MAGYAR FOCI
17:55 - Tenisz: Azarenka-Williams döntő lesz Rómában TENISZ
17:40 - 11 másodperc alatt futott Sanghajban az olimpiai és világbajnok futónő EGYÉB SPORTOK
17:25 - Derbi előtt késelték meg a Partizan Beograd elnökét KOSÁRLABDA
17:23 - Videó: a szezon bombájával egyenlített Ribéry a M'gladbach ellen VIDEÓK
17:10 - Videó: orosz bajnok a CSZKA, így ünnepelt a Premjer Liga győztese VIDEÓK
16:55 - Lalovic maradt a birkózók elnöke KÜZDŐSPORTOK
16:37 - WTCC: Michelisz defekt miatt kényszerült feladni a második edzést - videó! AUTÓ-MOTOR
16:01 - NB I: 2-0-ra nyert a Fradi az örökrangadón MAGYAR FOCI
15:37 - Videó: sikít a fém, nem kímélték egymást és az autókat a NASCAR-versenyen VIDEÓK
15:22 - Videó: tíz perc tiszta tripla, Stephen Curry rekordja az NBA-ben VIDEÓK
15:06 - Tenisz: Serena Williams zsinórban negyedik tornagyőzelmét arathatja Rómában TENISZ
14:52 - Videó: Courtois földöntúli védései és egy gólvonalos mentés a Király Kupán VIDEÓK
14:38 - Asztalitenisz-vb: meglepetésre a kínaiak kiestek a vegyes páros küzdelmeiből EGYÉB SPORTOK
14:27 - Férfi kézilabda NB I: a Veszprém levágta és feldarabolta a Szegedet KÉZILABDA
14:24 - Kerékpár: az együttműködést szimbolizálja a Visegrádi Négyek kerékpárversenye EGYÉB SPORTOK
13:59 - ÉLŐ: MKB Veszprém-Szeged, bajnoki döntő, 1. mérkőzés KÉZILABDA
13:58 - Férfi vízilabda ob I: a BVSC idegenben is legyőzte a Szentest VÍZILABDA
13:34 - Atlétika: ifjúsági "világrekordot" dobott a kalapácsvető Gyurátz Réka EGYÉB SPORTOK
13:19 - Videó: Allegri rúgótechnikája még mindig a régi VIDEÓK
13:12 - Vitorlázás: a tragédia ellenére is rajthoz állnak az olaszok EGYÉB SPORTOK
12:46 - Tollaslabda: Európa egyetlen olimpiai bajnoka az új elnök EGYÉB SPORTOK
12:18 - José Gomes: "a mérkőzésre kilátogató szurkolókat (..) látványos támadó focival szeretnénk szórakoztatni" MAGYAR FOCI
12:08 - Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában, heten megsérültek EGYÉB SPORTOK
12:00 - José Mourinho elismerte, hogy megbukott - Déli hírek A NAP HÍREI
11:47 - Lőrincz Emil: "nagyon fontos a szakmai stáb számára, hogy a játékosokban meglegyen az alázat és az akarat" MAGYAR FOCI
11:40 - Marc Leliévre: "a győzelmen kívül semmilyen más eredménnyel nem lennék elégedett" MAGYAR FOCI
10:55 - José Mourinho, a bukott hadvezér: "ez életem legrosszabb szezonja" NEMZETKÖZI FOCI
10:22 - Kondás Elemér: "jó csapatot sikerült legyőznünk és fontos három pontot szereztünk" MAGYAR FOCI
09:49 - Máté Csaba: "megnyerhetjük a szombati találkozót" - FTC-MTK örökrangadó MAGYAR FOCI
09:26 - Videó: orrukat lógató realosok, örömmámorban úszó Atletico VIDEÓK
09:15 - NHL: Crosby szállította a Pittsburgh sikerét AMERIKAI SPORTOK
09:00 - Kikapott a Real a Király Kupa döntőjében, emberhátrányban nyert a Loki - Videóhíradó VIDEÓHÍRADÓ
08:45 - A 202. FTC–MTK örökrangadóra készülve - Ezt látod élőben EZT LÁTOD ÉLŐBEN
08:30 - Az Atletico Madrid a városi rivális Realt legyőzve nyerte a Király Kupát - Reggeli hírek A NAP HÍREI
08:22 - NB I: Lovrencsics egyre kapósabb Európában MAGYAR FOCI
07:53 - Videó: Pepe és Diego Simeone párharca az embertömeg közepette VIDEÓK
07:37 - Videó: szégyenteljes búcsú a Real-kispadtól, José Mourinho kiállítása VIDEÓK
07:22 - Videó: elborult C. Ronaldo agya, fejbe akarta rúgni ellenfelét VIDEÓK
00:16 - Elbukott a Real: hosszabbításban lett az Atléticóé a kupa - videó! NEMZETKÖZI FOCI
00:15 - ÉLŐ: Real Madrid - Atlético Madrid 1-2 - vége, Király Kupa-döntő NEMZETKÖZI FOCI

Élő eredmények
- 2013 Május 24, Péntek
- A legügyesebb magyar focistapalánta Podolskival edzhet együtt
- Két kiemelt is kiesett a nizzai tenisztornán
- Videó: 327,5 kg-os világrekordot állított fel fekvenyomásban a kolosszus
- 2500 doppingtesztet végeznek majd a szocsi téli olimpián
- Szerintetek ki nyeri meg az OTP Bank Ligát idén?
- Fél lábbal már bennmaradt a Hoffenheim a Bundesligában
- Csapás a Milannak: fél évre is kidőlhetett a csatársztár
- A nap fotója: szőke cicababa pózol Vettel sisakján a monacói hétvégén
- Supersport: Németh Balázs bizakodva várja a doningtoni hétvégét
- Tenisz: Haas visszalépett Düsseldorfban
- Legfrissebb híreink
- Top tegnap
Magyar Tabella
- NB I
- NB II Nyugat
- NB II Kelet
- NB III Alföld
- NB III Bakony
- NB III Dráva
- NB III Duna
- NB III Mátra
- NB III Tisza
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Győri ETO FC | 28 | 17 | 7 | 4 | 53-31 | 22 | 58 |
| 2 | Videoton FC | 28 | 15 | 6 | 7 | 46-21 | 25 | 51 |
| 3 | MTK Budapest FC | 28 | 14 | 6 | 8 | 39-27 | 12 | 48 |
| 4 | Budapest Honvéd FC | 28 | 14 | 6 | 8 | 46-35 | 11 | 48 |
| 5 | DVSC-TEVA | 28 | 14 | 4 | 10 | 44-30 | 14 | 46 |
| 6 | Ferencváros | 28 | 12 | 9 | 7 | 46-32 | 14 | 45 |
| 7 | KTE-Phoenix Mecano | 28 | 11 | 8 | 9 | 40-37 | 3 | 41 |
| 8 | Szombathelyi Haladás | 28 | 10 | 10 | 8 | 34-26 | 8 | 40 |
| 9 | Újpest FC | 28 | 10 | 8 | 10 | 39-41 | -2 | 38 |
| 10 | Diósgyőri VTK | 28 | 9 | 10 | 9 | 29-36 | -7 | 37 |
| 11 | MVM Paksi FC | 28 | 8 | 11 | 9 | 40-35 | 5 | 35 |
| 12 | Kaposvári Rákóczi FC | 28 | 9 | 6 | 13 | 32-36 | -4 | 33 |
| 13 | PMFC-MATIAS | 28 | 8 | 7 | 13 | 28-42 | -14 | 31 |
| 14 | Lombard FC Pápa | 28 | 7 | 6 | 15 | 25-44 | -19 | 27 |
| 15 | FGSZ Siófok | 28 | 6 | 4 | 18 | 29-59 | -30 | 22 |
| 16 | Egri FC | 28 | 3 | 6 | 19 | 23-61 | -38 | 15 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Puskás Akadémia | 28 | 20 | 7 | 1 | 56-17 | 39 | 67 |
| 2 | Kozármisleny | 28 | 18 | 4 | 6 | 53-26 | 27 | 58 |
| 3 | Gyirmót FC Győr | 28 | 16 | 5 | 7 | 55-36 | 19 | 53 |
| 4 | ZTE FC | 28 | 15 | 4 | 9 | 48-33 | 15 | 49 |
| 5 | FC Ajka | 28 | 13 | 9 | 6 | 33-25 | 8 | 48 |
| 6 | Duna FC Tatabánya | 28 | 12 | 8 | 8 | 42-31 | 11 | 44 |
| 7 | SVSE-GYSEV-Goldschmidt | 28 | 12 | 7 | 9 | 43-38 | 5 | 43 |
| 8 | SzTK-Erima | 28 | 13 | 3 | 12 | 47-42 | 5 | 42 |
| 9 | Aqvital-Publo Csákvár | 28 | 12 | 4 | 12 | 39-40 | -1 | 40 |
| 10 | Sz. Haladás II | 28 | 11 | 7 | 10 | 39-41 | -2 | 40 |
| 11 | Veszprém FC | 28 | 9 | 7 | 12 | 50-50 | 0 | 34 |
| 12 | BKV Előre SC | 28 | 8 | 6 | 14 | 34-51 | -17 | 30 |
| 13 | Győri ETO FC II | 28 | 6 | 7 | 15 | 39-47 | -8 | 25 |
| 14 | Kaposvári Rákóczi FC II | 28 | 5 | 8 | 15 | 28-48 | -20 | 23 |
| 15 | Bajai LSE | 28 | 5 | 2 | 21 | 28-72 | -44 | 17 |
| 16 | MVM Paksi FC II | 28 | 3 | 4 | 21 | 20-57 | -37 | 13 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Mezőkövesd Zsóry | 28 | 17 | 4 | 7 | 56-33 | 23 | 55 |
| 2 | Békéscsabai Előre 1912 | 29 | 14 | 10 | 5 | 53-38 | 15 | 52 |
| 3 | Vasas | 28 | 15 | 4 | 9 | 45-33 | 12 | 49 |
| 4 | Nyíregyháza Spartacus FC | 29 | 14 | 4 | 11 | 42-33 | 9 | 46 |
| 5 | Balmaz Kamilla Gyógyfürdő | 28 | 13 | 7 | 8 | 48-36 | 12 | 46 |
| 6 | Szolnoki MÁV FC | 28 | 12 | 6 | 10 | 50-41 | 9 | 42 |
| 7 | Szeged 2011 | 28 | 11 | 8 | 9 | 41-37 | 4 | 41 |
| 8 | Ferencváros II | 28 | 11 | 5 | 12 | 45-45 | 0 | 38 |
| 9 | Budapest Honvéd-MFA | 28 | 11 | 5 | 12 | 48-49 | -1 | 38 |
| 10 | Újpest FC B | 28 | 11 | 5 | 12 | 43-45 | -2 | 38 |
| 11 | Restart-Ceglédi VSE | 28 | 10 | 9 | 9 | 47-45 | 2 | 37 |
| 12 | Putnok VSE | 28 | 9 | 8 | 11 | 44-47 | -3 | 35 |
| 13 | Orosháza FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 44-54 | -10 | 33 |
| 14 | Kazincbarcikai SC | 28 | 8 | 6 | 14 | 37-52 | -15 | 30 |
| 15 | DVSC-DEAC | 28 | 7 | 6 | 15 | 41-55 | -14 | 27 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Soroksár SC | 24 | 13 | 7 | 4 | 39-19 | 20 | 46 |
| 2 | Dunaharaszti MTK | 24 | 12 | 9 | 3 | 36-25 | 11 | 45 |
| 3 | Monor SE | 24 | 13 | 5 | 6 | 47-30 | 17 | 44 |
| 4 | Gyulai Termál FC | 24 | 12 | 6 | 6 | 47-23 | 24 | 42 |
| 5 | Tököl VSK | 24 | 12 | 6 | 6 | 38-26 | 12 | 42 |
| 6 | FC Dabas | 24 | 11 | 4 | 9 | 46-34 | 12 | 37 |
| 7 | Mórahalom VSE | 24 | 10 | 4 | 10 | 40-36 | 4 | 34 |
| 8 | Nagykőrösi Kinizsi TLFC | 24 | 8 | 8 | 8 | 38-40 | -2 | 32 |
| 9 | Tisza Volán SC | 24 | 8 | 5 | 11 | 28-30 | -2 | 29 |
| 10 | Kecskeméti TE II | 24 | 8 | 4 | 12 | 35-40 | -5 | 28 |
| 11 | Üllő SE | 24 | 8 | 3 | 13 | 35-53 | -18 | 27 |
| 12 | Vecsés FC | 24 | 7 | 5 | 12 | 40-54 | -14 | 26 |
| 13 | Makói FC | 24 | 4 | 10 | 10 | 30-46 | -16 | 22 |
| 14 | Hódmezővásárhelyi FC | 24 | 2 | 4 | 18 | 13-56 | -43 | 10 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Dorogi FC | 24 | 15 | 7 | 2 | 48-20 | 28 | 52 |
| 2 | Andráshida SC | 24 | 16 | 2 | 6 | 40-24 | 16 | 50 |
| 3 | MTE 1904 | 24 | 15 | 5 | 4 | 45-17 | 28 | 50 |
| 4 | Balatonfüredi FC | 24 | 14 | 4 | 6 | 49-23 | 26 | 46 |
| 5 | Újbuda TC | 24 | 14 | 3 | 7 | 51-34 | 17 | 45 |
| 6 | Körmendi FC | 24 | 13 | 5 | 6 | 54-34 | 20 | 44 |
| 7 | Sárvár FC | 24 | 10 | 4 | 10 | 35-40 | -5 | 34 |
| 8 | Répcelak SE | 24 | 9 | 4 | 11 | 41-41 | 0 | 31 |
| 9 | Csornai SE | 24 | 9 | 2 | 13 | 35-35 | 0 | 29 |
| 10 | Hévíz FC | 24 | 8 | 5 | 11 | 32-40 | -8 | 29 |
| 11 | NTE 1866 Horváth-Méh | 24 | 8 | 1 | 15 | 29-47 | -18 | 25 |
| 12 | Lombard FC Pápa II | 24 | 5 | 3 | 16 | 20-37 | -17 | 18 |
| 13 | Móri SE | 24 | 3 | 6 | 15 | 24-52 | -28 | 15 |
| 14 | Komárom VSE | 24 | 3 | 1 | 20 | 21-80 | -59 | 10 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | TOLLE UFC Szekszárd | 24 | 19 | 4 | 1 | 52-14 | 38 | 61 |
| 2 | Dunaújváros PASE | 24 | 19 | 3 | 2 | 76-12 | 64 | 60 |
| 3 | Nagyatádi FC | 24 | 13 | 4 | 7 | 43-37 | 6 | 43 |
| 4 | Bölcskei SE | 24 | 12 | 4 | 8 | 48-36 | 12 | 40 |
| 5 | Komlói BSK | 24 | 12 | 3 | 9 | 40-35 | 5 | 39 |
| 6 | Szentlőrinci SE | 24 | 12 | 2 | 10 | 46-32 | 14 | 38 |
| 7 | PMFC-MATIAS II | 24 | 11 | 5 | 8 | 46-27 | 19 | 38 |
| 8 | Bonyhád VLC | 24 | 9 | 7 | 8 | 39-40 | -1 | 34 |
| 9 | Híd SC | 24 | 9 | 3 | 12 | 52-42 | 10 | 30 |
| 10 | Dombóvári FC-Rutin | 24 | 7 | 7 | 10 | 35-39 | -4 | 28 |
| 11 | FGSZ Siófok II | 24 | 6 | 4 | 14 | 25-65 | -40 | 22 |
| 12 | Nagybajomi AC | 24 | 4 | 5 | 15 | 21-59 | -38 | 17 |
| 13 | Balatonlelle SE | 24 | 4 | 2 | 18 | 20-62 | -42 | 14 |
| 14 | Tolnai VFC | 24 | 2 | 5 | 17 | 23-66 | -43 | 11 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Budaörsi SC | 26 | 18 | 4 | 4 | 52-20 | 32 | 58 |
| 2 | ESMTK | 26 | 15 | 6 | 5 | 57-26 | 31 | 51 |
| 3 | DTC-Select | 26 | 15 | 5 | 6 | 48-21 | 27 | 50 |
| 4 | Videoton FC II | 27 | 14 | 6 | 7 | 53-30 | 23 | 48 |
| 5 | Jászapáti VSE | 26 | 13 | 7 | 6 | 56-35 | 21 | 46 |
| 6 | Indotek-Csepel FC | 26 | 11 | 9 | 6 | 38-25 | 13 | 42 |
| 7 | Sárisáp-TASK | 26 | 11 | 4 | 11 | 39-45 | -6 | 37 |
| 8 | Érdi VSE | 26 | 10 | 6 | 10 | 38-34 | 4 | 36 |
| 9 | Pénzügyőr SE | 26 | 10 | 5 | 11 | 32-39 | -7 | 35 |
| 10 | III. Kerület TVE | 26 | 9 | 8 | 9 | 43-35 | 8 | 35 |
| 11 | Viadukt SE-Tópark | 26 | 10 | 6 | 10 | 37-31 | 6 | 32 |
| 12 | SzLK-Inveschitz | 27 | 10 | 4 | 13 | 43-53 | -10 | 29 |
| 13 | Budafoki LC | 26 | 6 | 2 | 18 | 28-68 | -40 | 20 |
| 14 | XVII. Ker. RTK | 26 | 3 | 4 | 19 | 23-70 | -47 | 13 |
| 15 | RAFC | 26 | 2 | 2 | 22 | 26-81 | -55 | 8 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | FC Hatvan | 24 | 16 | 5 | 3 | 48-22 | 26 | 53 |
| 2 | Fortress Felsőtárkány | 24 | 15 | 6 | 3 | 49-24 | 25 | 51 |
| 3 | REAC | 24 | 16 | 2 | 6 | 51-23 | 28 | 50 |
| 4 | MTK Budapest FC II | 24 | 13 | 6 | 5 | 64-28 | 36 | 45 |
| 5 | RKSK | 24 | 13 | 6 | 5 | 53-23 | 30 | 45 |
| 6 | Maglódi TC | 24 | 12 | 2 | 10 | 48-39 | 9 | 38 |
| 7 | SBTC-Puebla | 24 | 10 | 5 | 9 | 40-38 | 2 | 35 |
| 8 | Gyöngyösi AK-YTONG | 24 | 9 | 7 | 8 | 34-32 | 2 | 34 |
| 9 | Tura VSK | 24 | 7 | 5 | 12 | 35-43 | -8 | 26 |
| 10 | Bükkábrányi SC | 24 | 7 | 3 | 14 | 25-42 | -17 | 24 |
| 11 | Tápiószecső FC | 24 | 6 | 6 | 12 | 31-48 | -17 | 24 |
| 12 | Nagybátonyi SC | 24 | 4 | 4 | 16 | 26-53 | -27 | 16 |
| 13 | Ózd FC | 24 | 4 | 3 | 17 | 18-68 | -50 | 15 |
| 14 | Egri FC II | 24 | 3 | 6 | 15 | 19-58 | -39 | 15 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | Gól | +/- | P |
| 1 | Várda SE | 24 | 17 | 6 | 1 | 67-14 | 53 | 57 |
| 2 | Nyírbátor FC | 24 | 15 | 3 | 6 | 48-25 | 23 | 48 |
| 3 | FC Tiszaújváros | 24 | 14 | 6 | 4 | 51-17 | 34 | 48 |
| 4 | Cigánd SE | 24 | 14 | 5 | 5 | 38-23 | 15 | 47 |
| 5 | Létavértes SC '97 | 24 | 14 | 1 | 9 | 47-18 | 29 | 43 |
| 6 | Hajdúböszörményi TE | 24 | 12 | 5 | 7 | 47-39 | 8 | 41 |
| 7 | Tiszakanyár SE | 24 | 11 | 3 | 10 | 39-36 | 3 | 36 |
| 8 | Hajdúszoboszlói SE | 24 | 10 | 4 | 10 | 40-37 | 3 | 34 |
| 9 | Baktalórántháza VSE | 24 | 10 | 2 | 12 | 35-47 | -12 | 32 |
| 10 | Szatmár Unio FC | 24 | 9 | 5 | 10 | 31-36 | -5 | 32 |
| 11 | Ibrány SE | 24 | 7 | 6 | 11 | 25-31 | -6 | 27 |
| 12 | Nagyecsed RSE | 24 | 6 | 4 | 14 | 28-48 | -20 | 22 |
| 13 | DEAC-Szertár Sportbolt | 24 | 3 | 1 | 20 | 12-54 | -42 | 10 |
| 14 | Diósgyőri VTK II | 24 | 0 | 1 | 23 | 15-98 | -83 | 1 |
Nemzetközi Tabella
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester United | 38 | 28 | 5 | 5 | 86 | 43 | 43 | 89 |
| 2 | Manchester City | 38 | 23 | 9 | 6 | 66 | 34 | 32 | 78 |
| 3 | Chelsea | 38 | 22 | 9 | 7 | 75 | 39 | 36 | 75 |
| 4 | Arsenal | 38 | 21 | 10 | 7 | 72 | 37 | 35 | 73 |
| 5 | Tottenham Hotspur | 38 | 21 | 9 | 8 | 66 | 46 | 20 | 72 |
| 6 | Everton | 38 | 16 | 15 | 7 | 55 | 40 | 15 | 63 |
| 7 | Liverpool | 38 | 16 | 13 | 9 | 71 | 43 | 28 | 61 |
| 8 | West Bromwich Albion | 38 | 14 | 7 | 17 | 53 | 57 | -4 | 49 |
| 9 | Swansea City | 38 | 11 | 13 | 14 | 47 | 51 | -4 | 46 |
| 10 | West Ham United | 38 | 12 | 10 | 16 | 45 | 53 | -8 | 46 |
| 11 | Norwich City | 38 | 10 | 14 | 14 | 41 | 58 | -17 | 44 |
| 12 | Fulham | 38 | 11 | 10 | 17 | 50 | 60 | -10 | 43 |
| 13 | Stoke City | 38 | 9 | 15 | 14 | 34 | 45 | -11 | 42 |
| 14 | Southampton | 38 | 9 | 14 | 15 | 49 | 60 | -11 | 41 |
| 15 | Aston Villa | 38 | 10 | 11 | 17 | 47 | 69 | -22 | 41 |
| 16 | Newcastle United | 38 | 11 | 8 | 19 | 45 | 68 | -23 | 41 |
| 17 | Sunderland | 38 | 9 | 12 | 17 | 41 | 54 | -13 | 39 |
| 18 | Wigan Athletic | 38 | 9 | 9 | 20 | 47 | 73 | -26 | 36 |
| 19 | Reading | 38 | 6 | 10 | 22 | 43 | 73 | -30 | 28 |
| 20 | Queens Park Rangers | 38 | 4 | 13 | 21 | 30 | 60 | -30 | 25 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Bayern Munich | 34 | 29 | 4 | 1 | 98 | 18 | 80 | 91 |
| 2 | Borussia Dortmund | 34 | 19 | 9 | 6 | 81 | 42 | 39 | 66 |
| 3 | Bayer Leverkusen | 34 | 19 | 8 | 7 | 65 | 39 | 26 | 65 |
| 4 | Schalke 04 | 34 | 16 | 7 | 11 | 58 | 50 | 8 | 55 |
| 5 | SC Freiburg | 34 | 14 | 9 | 11 | 45 | 40 | 5 | 51 |
| 6 | Eintracht Frankfurt | 34 | 14 | 9 | 11 | 49 | 46 | 3 | 51 |
| 7 | Hamburger SV | 34 | 14 | 6 | 14 | 42 | 53 | -11 | 48 |
| 8 | Borussia M’gladbach | 34 | 12 | 11 | 11 | 45 | 49 | -4 | 47 |
| 9 | Hannover 96 | 34 | 13 | 6 | 15 | 60 | 62 | -2 | 45 |
| 10 | 1. FC Nürnberg | 34 | 11 | 11 | 12 | 39 | 47 | -8 | 44 |
| 11 | VfL Wolfsburg | 34 | 10 | 13 | 11 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 12 | VfB Stuttgart | 34 | 12 | 7 | 15 | 37 | 55 | -18 | 43 |
| 13 | FSV Mainz 05 | 34 | 10 | 12 | 12 | 42 | 44 | -2 | 42 |
| 14 | Werder Bremen | 34 | 8 | 10 | 16 | 50 | 66 | -16 | 34 |
| 15 | FC Augsburg | 34 | 8 | 9 | 17 | 33 | 51 | -18 | 33 |
| 16 | Hoffenheim | 34 | 8 | 7 | 19 | 42 | 67 | -25 | 31 |
| 17 | Fortuna Düsseldorf | 34 | 7 | 9 | 18 | 39 | 57 | -18 | 30 |
| 18 | Greuther Fürth | 34 | 4 | 9 | 21 | 26 | 60 | -34 | 21 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | FC Barcelona | 36 | 30 | 4 | 2 | 109 | 39 | 70 | 94 |
| 2 | Real Madrid | 36 | 25 | 6 | 5 | 96 | 37 | 59 | 81 |
| 3 | Atlético Madrid | 36 | 22 | 6 | 8 | 62 | 30 | 32 | 72 |
| 4 | Real Sociedad | 36 | 17 | 11 | 8 | 66 | 46 | 20 | 62 |
| 5 | Valencia CF | 36 | 18 | 8 | 10 | 63 | 50 | 13 | 62 |
| 6 | Málaga CF | 36 | 15 | 9 | 12 | 49 | 45 | 4 | 54 |
| 7 | Real Betis | 36 | 15 | 7 | 14 | 52 | 55 | -3 | 52 |
| 8 | Rayo Vallecano | 36 | 15 | 4 | 17 | 46 | 63 | -17 | 49 |
| 9 | Sevilla FC | 36 | 13 | 8 | 15 | 53 | 49 | 4 | 47 |
| 10 | Getafe CF | 36 | 13 | 8 | 15 | 42 | 53 | -11 | 47 |
| 11 | RCD Espanyol | 36 | 11 | 11 | 14 | 43 | 49 | -6 | 44 |
| 12 | Athletic Bilbao | 36 | 12 | 8 | 16 | 42 | 62 | -20 | 44 |
| 13 | Real Valladolid | 36 | 11 | 10 | 15 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 14 | Levante UD | 36 | 11 | 9 | 16 | 38 | 56 | -18 | 42 |
| 15 | Granada CF | 36 | 10 | 9 | 17 | 35 | 53 | -18 | 39 |
| 16 | Osasuna | 36 | 9 | 9 | 18 | 29 | 45 | -16 | 36 |
| 17 | Deportivo La Coruña | 36 | 8 | 11 | 17 | 46 | 66 | -20 | 35 |
| 18 | Real Zaragoza | 36 | 9 | 7 | 20 | 36 | 55 | -19 | 34 |
| 19 | RCD Mallorca | 36 | 8 | 8 | 20 | 39 | 70 | -31 | 32 |
| 20 | Celta de Vigo | 36 | 8 | 7 | 21 | 34 | 52 | -18 | 31 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Paris Saint-Germain | 37 | 24 | 8 | 5 | 66 | 22 | 44 | 80 |
| 2 | Olympique Marseille | 37 | 21 | 7 | 9 | 42 | 36 | 6 | 70 |
| 3 | Olympique Lyon | 37 | 18 | 10 | 9 | 59 | 38 | 21 | 64 |
| 4 | Saint-Etienne | 37 | 16 | 14 | 7 | 59 | 31 | 28 | 62 |
| 5 | Lille OSC | 37 | 16 | 13 | 8 | 58 | 39 | 19 | 61 |
| 6 | OGC Nice | 37 | 17 | 10 | 10 | 55 | 46 | 9 | 61 |
| 7 | FC Lorient | 37 | 14 | 11 | 12 | 56 | 55 | 1 | 53 |
| 8 | Montpellier HSC | 37 | 15 | 7 | 15 | 54 | 49 | 5 | 52 |
| 9 | Girondins Bordeaux | 37 | 12 | 16 | 9 | 38 | 33 | 5 | 52 |
| 10 | Toulouse FC | 37 | 12 | 12 | 13 | 47 | 47 | 0 | 48 |
| 11 | Rennes | 37 | 13 | 7 | 17 | 48 | 57 | -9 | 46 |
| 12 | SC Bastia | 37 | 13 | 7 | 17 | 50 | 66 | -16 | 46 |
| 13 | Valenciennes | 37 | 11 | 12 | 14 | 47 | 52 | -5 | 45 |
| 14 | Stade de Reims | 37 | 10 | 12 | 15 | 33 | 42 | -9 | 42 |
| 15 | Évian Thonon Gaillard FC | 37 | 10 | 10 | 17 | 45 | 51 | -6 | 40 |
| 16 | Ajaccio AC | 37 | 9 | 15 | 13 | 39 | 49 | -10 | 40 |
| 17 | FC Sochaux | 37 | 10 | 10 | 17 | 41 | 57 | -16 | 40 |
| 18 | ES Troyes AC | 37 | 8 | 13 | 16 | 42 | 59 | -17 | 37 |
| 19 | AS Nancy | 37 | 8 | 11 | 18 | 36 | 57 | -21 | 35 |
| 20 | Stade Brest | 37 | 8 | 5 | 24 | 31 | 60 | -29 | 29 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Juventus | 38 | 27 | 6 | 5 | 71 | 24 | 47 | 87 |
| 2 | Napoli | 38 | 23 | 9 | 6 | 73 | 36 | 37 | 78 |
| 3 | AC Milan | 38 | 21 | 9 | 8 | 67 | 39 | 28 | 72 |
| 4 | Fiorentina | 38 | 21 | 7 | 10 | 72 | 44 | 28 | 70 |
| 5 | Udinese | 38 | 18 | 12 | 8 | 59 | 45 | 14 | 66 |
| 6 | AS Roma | 38 | 18 | 8 | 12 | 71 | 56 | 15 | 62 |
| 7 | Lazio | 38 | 18 | 7 | 13 | 51 | 42 | 9 | 61 |
| 8 | Catania | 38 | 15 | 11 | 12 | 50 | 46 | 4 | 56 |
| 9 | Internazionale | 38 | 16 | 6 | 16 | 55 | 57 | -2 | 54 |
| 10 | Parma | 38 | 13 | 10 | 15 | 45 | 46 | -1 | 49 |
| 11 | Cagliari | 38 | 12 | 11 | 15 | 43 | 55 | -12 | 47 |
| 12 | Chievo | 38 | 12 | 9 | 17 | 37 | 52 | -15 | 45 |
| 13 | Bologna | 38 | 11 | 11 | 16 | 46 | 52 | -6 | 44 |
| 14 | Sampdoria | 38 | 11 | 10 | 17 | 43 | 51 | -8 | 42 |
| 15 | Atalanta | 38 | 11 | 9 | 18 | 39 | 56 | -17 | 40 |
| 16 | Torino | 38 | 8 | 16 | 14 | 46 | 55 | -9 | 39 |
| 17 | Genoa | 38 | 8 | 14 | 16 | 38 | 52 | -14 | 38 |
| 18 | Palermo | 38 | 6 | 14 | 18 | 34 | 54 | -20 | 32 |
| 19 | Siena | 38 | 9 | 9 | 20 | 36 | 57 | -21 | 30 |
| 20 | Pescara | 38 | 6 | 4 | 28 | 27 | 84 | -57 | 22 |
| Poz. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | +/- | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Cardiff City | 46 | 25 | 12 | 9 | 72 | 45 | 27 | 87 |
| 2 | Hull City | 46 | 24 | 7 | 15 | 61 | 52 | 9 | 79 |
| 3 | Watford | 46 | 23 | 8 | 15 | 85 | 58 | 27 | 77 |
| 4 | Brighton and Hove Albion | 46 | 19 | 18 | 9 | 69 | 43 | 26 | 75 |
| 5 | Crystal Palace | 46 | 19 | 15 | 12 | 73 | 62 | 11 | 72 |
| 6 | Leicester City | 46 | 19 | 11 | 16 | 71 | 48 | 23 | 68 |
| 7 | Bolton Wanderers | 46 | 18 | 14 | 14 | 69 | 61 | 8 | 68 |
| 8 | Nottingham Forest | 46 | 17 | 16 | 13 | 63 | 59 | 4 | 67 |
| 9 | Charlton Athletic | 46 | 17 | 14 | 15 | 65 | 59 | 6 | 65 |
| 10 | Derby County | 46 | 16 | 13 | 17 | 65 | 62 | 3 | 61 |
| 11 | Burnley | 46 | 16 | 13 | 17 | 62 | 60 | 2 | 61 |
| 12 | Birmingham City | 46 | 15 | 16 | 15 | 63 | 69 | -6 | 61 |
| 13 | Leeds United | 46 | 17 | 10 | 19 | 57 | 66 | -9 | 61 |
| 14 | Ipswich Town | 46 | 16 | 12 | 18 | 48 | 61 | -13 | 60 |
| 15 | Blackpool | 46 | 14 | 17 | 15 | 62 | 63 | -1 | 59 |
| 16 | Middlesbrough | 46 | 18 | 5 | 23 | 61 | 70 | -9 | 59 |
| 17 | Blackburn Rovers | 46 | 14 | 16 | 16 | 55 | 62 | -7 | 58 |
| 18 | Sheffield Wednesday | 46 | 16 | 10 | 20 | 53 | 61 | -8 | 58 |
| 19 | Huddersfield Town | 46 | 15 | 13 | 18 | 53 | 73 | -20 | 58 |
| 20 | Millwall | 46 | 15 | 11 | 20 | 51 | 62 | -11 | 56 |
| 21 | Barnsley | 46 | 14 | 13 | 19 | 56 | 70 | -14 | 55 |
| 22 | Peterborough United | 46 | 15 | 9 | 22 | 66 | 75 | -9 | 54 |
| 23 | Wolverhampton Wanderers | 46 | 14 | 9 | 23 | 55 | 69 | -14 | 51 |
| 24 | Bristol City | 46 | 11 | 8 | 27 | 59 | 84 | -25 | 41 |
ÉLŐ Sport Eredmények
NB1hu.hu hírek
NB2.hu hírek
NB3.hu hírek
- “Ami a csövön kifér” – Mindent megtesz az NB III-ért a Pécsvárad
- Szentlőrinc: az edző újra játékos lett, megindult a szekér
- A Pénzügyőr otthonában győzött a Rákosmente – Magyar Kupa, megyei selejtező
- Kiütötte a Cigánd a Tiszakarád együttesét – Magyar Kupa, megyei selejtező
- Videó: az MTK fakójának legyőzésével a bajnoki cím közelében a Hatvan

sport365.hu - 2013