15 millió fontért lesz a Man. United játékosa a tehetséges szélső

A Daily Mail beszámolója szerint mindenben megegyezett egymással a Manchester United és a Crystal Palace, így Wilfried Zaha hamarosan a "vörös ördögök" játékosa lesz.


Hetek óta kerülgeti egymást a Manchester United és a Crystal Palace, ám úgy tűnik, mostanra végre megszületett a megegyezés a felek között. A Daily Mail számolt be arról, hogy Sir Alex Ferguson csapata 15 millió fontot fizet a rendkívül tehetségesnek tartott, már az angol felnőtt válogatottban is bemutatkozott 20 éves szélsőért.

Ebből az összegből 10 millió garantált, ezzel a valaha volt legdrágább Championship-játékosnak számít majd a fiatal játékos. A további öt millióból három millió a pályára lépések számától függ, míg kettő a megnyert trófeáktól és a válogatottság számától. Emellett a Palace megkapja az esetleges következő átigazolási összeg 10 százalékát.

A lap úgy tudja, Zaha öt és fél éves szerződést ír alá az Old Traffordra, a kezdő fizetése heti 35 ezer font lesz, ám ez a teljesítményétől és a fejlődéséért függően növekedhet. Ha minden igaz, a szélső a következő 48 órában részt vesz az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton, majd visszatér Londonba, hogy a szezon hátralevő részében kölcsönben segítse a piros-kékeket a feljutásban.

A Daily Mail hírét és az orvosi vizsgálat tényét a Sky Sports is megerősítette.

További érdekes átigazolási hírek és pletykák.

Videók