Döntetlen az olasz rangadón

Az olasz bajnokság hétfői mérkőzésén a Roma és a Juventus 1-1-es döntetlent játszott egymással, így maradt a kilenc pontos különbség közöttük.


A fővárosiak az elmúlt tíz mérkőzésükön, két győzelem mellett nyolc döntetlent könyvelhettek el, és három hónapja nem tudtak győzni hazai pályán. A Juventus elleni mérkőzés meg is mutatta, hogy miért ők a bajnokság második legjobb csapata.

James Pallotta, a Roma elnöke szerint nagy szerepe van a gyenge szereplésükben a sok sérültnek is.

"Sajnos rengeteg a sérültünk, kezdve Kevin Strootmannal és Leandro Castannal. Gondoljanak bele, mi lenne a Juvéval, ha elvesztenék Pirlót és Pogbát az egész szezonra..." - nyilatkozta a Roma elnöke.

A hétfői mérkőzésen sem Andrea Pirlo, sem Paul Pogba nem volt a Juventus kezdőcsapatában. A torinóiak pedig úgy játszhattak, hogy nekik a döntetlen is tökéletes eredmény, amivel valószínűleg el is dől a bajnoki cím sorsa.

A mérkőzés nagy részében a Románál volt a labda, de nem tudtak mit kezdeni a Juve tökéletesen megszervezett területvédekezésével, viszont a vendégek kontratámadásai mindig veszély hordoztak.

A találkozó 62. percében a játékvezető kiállította a Roma hátvédjét, Torosidist, majd két perccel később, Carlos Tevez gyönyörű szabadrúgásgóllal meg is szerezte a vezetést a torinóiaknak. A Roma bő tíz perccel később tudott válaszolni, és Keita révén döntetlenre hozta a mérkőzést, ami azt is jelenti, hogy maradt a kilenc pont a két csapat között, és a Juve nagy lépést tett a bajnoki cím felé.

Videók