Vasárnap kezdődik a Juve-Fiorentina folytatásos teleregény -

Tizenkét napon belül háromszor is megmérkőzik egymással a Juventus és a Fiorentina; a két csapat először vasárnap, Torinóban a bajnokság 27. fordulójában csap össze.


A Fiorentina nem veszélyezteti a Juve pozícióját, amely nagy fölénnyel, a második AS Romát 11 ponttal megelőzve áll a tabella élén, a 24 pontos hátránnyal negyedik firenzei együttesnek azonban minden mérkőzés fontos. Így az éllovas elleni is, amelyet a mezőnyben egyedüliként ráadásul egyszer már le is tudott győzni a szezonban.

Nem is akárhogyan: az októberi találkozón Antonio Conte együttese a 66. percig magabiztosan, 2-0-ra vezetett, ezt követően azonban 15 perc alatt kapott négy gólt. A Juventusnak az akkori vereség egyértelműen jót tett, azt követően lényegesen jobb futballt játszott, s bár a Bajnokok Ligájából kiesett, a bajnokságban sorozatban 12 meccset nyert meg, és már 19 találkozó óta veretlen.

A Juvéval ellentétben a Fiorentina nagyon rossz formában várja a vasárnapot. Vincenzo Montella tanítványai legutóbbi öt meccsükön mindössze négy pontot szereztek, így hiába veszített pontokat a harmadik, még BL-selejtezőt érő helyen álló Napoli is az utóbbi hetekben, a firenzeiek nem közeledtek, hanem távolodtak közvetlen riválisuktól, s már hét pont a hátrányuk. A két együttes a bajnokság után az Európa Liga nyolcaddöntőjében találkozik egymással: csütörtökön Torinóban, egy héttel később pedig Firenzében lesz a mérkőzés.

A forduló legnagyobb rangadóját vasárnap este rendezik Nápolyban, ahova a második helyezett AS Roma látogat. Az októberi, fővárosi találkozó nagyszerű játékot hozott, melyből a római együttes jött ki jobban, 2-0-s győzelemmel. A Napolit éppen ezért fűtheti a visszavágás vágya, ráadásul három ponttal belátható távolságra közelítené meg a "Farkasokat", akiknek jelenleg hat pont az előnyük Rafa Benitez együttesével szemben úgy, hogy egy meccsel kevesebbet is játszottak nála.

LABDARÚGÁS
Serie A, 27. forduló: 
szombat:
Udinese-AC Milan 18.00
Catania-Cagliari 20.45

vasárnap:
Juventus-Fiorentina 12.30
Bologna-Sassuolo 15.00
Chievo-Genoa 15.00
Internazionale-Torino 15.00
Lazio-Atalanta 15.00
Parma-Verona 15.00
Sampdoria-Livorno 15.00
Napoli-AS Roma 20.45

 

Videók