Tavaly négyet, most hármat rúgott a Milannak - videó

Remek mesterhármast ért Domenico Berardi, a Sassuolo 20 éves csatártehetsége - a Juve kölcsönjátékosa - a Milan ellen, a Serie A 36. fordulójának vasárnap kora délutáni meccsén, ezzel késztetve 3-2-es vereségre a vendég piros-feketéket.


 

Déjá vu-je lehetett a közönségnek, hiszen Berardi tavaly is "megszórta" a Milant, négy gólt szerzett bő félóra alatt a Rossoneri ellen ugyanebben a stadionban.

A mostani meccsen Bonaventura és Alex góljával ugyan egyenlíteni tudott a Milan a második félidő elejére, de előbbi játékos kiállítása után a döntetlent sem volt képest tartani: a 77. percben jött Berardi mindent eldöntő, harmadik találata.

Diego López kapus hajmeresztő bakija adta meg az alaphangot a találkozónak, Berardi távoli lökete után - a gólbíróra hagyatkozó játékvezető szerint - már a gólvonalon túlról kalanazta vissza a labdát a spanyol kapus. A Serie A-ban csak a következő szezonban vezetik be a gólvonal-technológiát.

Ezzel eldőlt, hogy a Milan - amely tavaly a nyolcadik helyen végzett, jelenleg pedig a tizedik pozícióban áll - újabb európai kupaszezonról marad le.

Serie A, 36. forduló, végeredmény:
Sassuolo-Milan 3-2 (2-1)

G.: Berardi (14., 31., 77.), ill. Bonaventura (33.), Alex (51.)

Piros lap: Bonaventura (57.), Suso (94.) - mindketten a Milanból.

Szombati eredmények: Inter-Juve 1-2, Sampdoria-Lazio 0-1.

Tabella: ide kattintva.

VIDEÓ:

 

Videók