Serie A: rekordot döntene az AS Roma - előzetes

Amennyiben a listavezető AS Roma vasárnap nyer az Udinese otthonában, akkor rekordot állít fel, ugyanis a Serie A történetében eddig egyetlen csapat sem kezdte kilenc győzelemmel a szezont.


A százszázalékos fővárosi gárda jelenleg holtversenyben csúcstartó a Juventusszal, amely az 1930/31-es és az 1985/86-os idényben rajtolt nyolc sikerrel, és végül mindkét alkalommal megszerezte a scudettót.

A Farkasoknak ugyanakkor csapatkapitányuk, Francesco Totti nélkül kell megvívniuk a csatát, a 37 éves karmester ugyanis combsérüléssel bajlódik. Rudi Garcia tanítványainak vélhetően nem lesz könnyű dolga, mivel az Udinese eddigi négy hazai mérkőzéséből hármat megnyert, ugyanakkor a Roma idegenben - amellett, hogy hibátlan - még gólt sem kapott.

A Roma közvetlen riválisaira kötelező feladat vár: a második helyen álló Napoli - amely hét közben a Bajnokok Ligájában az Olympique Marseille otthonában diadalmaskodott - a tizedik Torinót fogadja, míg a címvédő Juventus a bajnokságban a Fiorentinától, a BL-ben pedig a Real Madridtól elszenvedett vereségeket követően hazai pályán Tőzsér Dánielt csapatát, a Genoát látja vendégül.

Az ötödik Internazionale szombat este a szezon eddig meglepetéscsapata, az újoncként jelenleg negyedik Verona ellen lép pályára a Giuseppe Meazza Stadionban, míg az AC Milan Parmában vendégeskedik.

LABDARÚGÁS
Serie A, 9. forduló:
szombat:
Sampdoria-Atalanta 18.00
Internazionale-Verona 20.45

vasárnap:
Napoli-Torino 12.30
Bologna-Livorno 15.00
Catania-Sassuolo 15.00
Chievo-Fiorentina 15.00
Juventus-Genoa 15.00
Parma-AC Milan 15.00
Udinese-AS Roma 15.00
Lazio-Cagliari 20.45

Videók