Serie A: gólzuhatag, kiállítások és vendégsiker a Parma-Milan meccsen

Második mérkőzését is megnyerte a Serie A 2014-15-ös kiírásában az AC Milan, amely idegenben 5-4-es sikert aratott a Parma felett.




A kilenc gólt hozó összecsapás első találata a 25. percben esett, az AC Milan által nemrég leigazolt Giacomo Bonaventura volt eredményes, de hamar válaszoltak a hazaiak Antonio Cassano jóvoltából. Tíz perccel később jött az újabb Milan-találat, a gólpassza után Honda Kejszuke maga is betalált, majd a szünet előtt a szintén nyáron megszerzett Jérémy Ménez is feliratkozott a gólszerzők közé egy büntetővel.

A második játékrész jól kezdődött a Parma számára, ugyanis Felipe révén szépített, aztán ellenfelétől kiállították Daniele Bonerát. Ennek ellenére az újabb találatot a Milan érte el Nigel de Jongnak köszönhetően a 68. percben, de öt percre rá érkezett is a válasz Alessandro Lucarellitől.

Az utolsó negyedóra kezdetén Felipe is a kiállítás sorsára jutott, Ménez pedig megszerezte második gólját. A 89. minutumban Mattia De Sciglio öngólt vétett, így fennállt a veszélye annak, hogy végül mégsem nyernek a milánóiak, de maradt az eredmény, így Filippo Inzaghi együttese 5-4-es győzelmével a Serie A tabelláján élén áll.

LABDARÚGÁS
Serie A, 2. forduló
Parma FC - AC Milan 4-5 (1-3)
Gólszerzők: Cassano (27.), Felipe (51.), Lucarelli (73.), De Sciglio (89.-öngól), ill. Bonaventura (25.), Honda (37.), Ménez (45.-büntető, 79.), N. de Jong (68.)
Kiállítva: Felipe (77.), ill. Bonera (58.)
Parma: Mirante - Risztovszki, Lucarelli, Felipe, De Ceglie - Acquah, Lodi, Jorquera (Coda, 73.) - Ghezzal (Palladino, 65.), Cassano, Belfodil (Bidaoui, 79.).
Milan: D. López - Abate, Alex (C. Zapata, 62.), Bonera, De Sciglio - Poli, N. de Jong, Muntari - Honda (Rami, 62.), Ménez (Niang, 86.), Bonaventura.

Videók