Perisic vezérletével nyert az Inter, megsérült Icardi

Az Inter két szöglet után szerzett góllal 2-1-re verte a vendég Bolognát a Serie A 29. fordulójának szombat esti meccsén.


 

Az első gólra bő 70 percet kellett várni, amikor a meccs legjobbja, Ivan Perisic közvetlen közelről fejelt a kapuba. A tavaly nyáron igazolt horvát kezd lendületbe jönni: a legutóbbi hat találkozóján összesen három góllal és két gólpasszal örvendeztette meg a kék-feketék szurkolóit. Nem sokkal később Danilo D'Ambrosio perdítése is célt ért egy újabb sarokrúgás után. A Bologna erejéből már csak a szépítésre futotta egy kontra végén Franco Brienza révén.

Az Inter ezzel fokozta a nyomást legfőbb üldözőjén, a városi rivális Milanon, amely vasárnap a Chievo otthonában fut ki a gyepre ebédidőben.

A Nerazzurrinál már a 10. percben le kellett cserélni Mauro Icardit, aki térdfájdalmakra panaszkodott. Az orvosi tesztekre csak a következő napokban kerülhet sor, de a csatár szerint nem komoly a baj. Roberto Mancini ugyanakkor úgy nyilatkozott, könnyen előfordulhat, hogy Icardi nem utazhat majd a jövő szombati, Roma elleni mérkőzésre.

Serie A, 29. forduló
Inter-Bologna 2-1 (Perisic 72., D'Ambrosio 76., ill. Brienza 90.)

Korábbról: Empoli-Sampdoria 1-1.

A bajnokság állása:

1 Juventus 29 21 4 4 51 15 +36 67
2 Napoli 28 18 7 3 58 23 +35 61
3 Roma 28 16 8 4 59 29 +30 56
4 Internazionale 29 16 6 7 39 27 +12 54
5 Fiorentina 28 16 5 7 49 31 +18 53
6 Milan 28 13 8 7 39 30 +9 47
7 Sassuolo 29 11 11 7 36 32 +4 44
8 Lazio 28 10 8 10 35 37 −2 38
9 Bologna 29 10 6 13 30 33 −3 36
10 Empoli 29 9 8 12 34 42 −8 35
11 Chievo 28 9 7 12 33 39 −6 34
12 Torino 28 8 9 11 34 35 −1 33
13 Sampdoria 29 8 8 13 43 47 −4 32
14 Genoa 28 8 7 13 28 32 −4 31
15 Atalanta 28 7 9 12 26 33 −7 30
16 Udinese 28 8 6 14 24 42 −18 30
17 Palermo 28 7 6 15 28 50 −22 27
18 Frosinone 28 7 5 16 28 53 −25 26
19 Carpi 28 4 10 14 24 44 −20 22
20 Hellas Verona 28 2 12 14 24 48 −24 18

Videó:

Videók