Öregedő angolokban látja a jövőt Benítez

Két, harmincadik évéhez közel járó angol válogatott futballistával erősítheti meg keretét a Rafa Benítez edzette Napoli.


A Bajnokok Ligájából kiesett, az olasz bajnokságban jelenleg mindössze a hetedik helyen áll a Napoli futballcsapat, a melynek spanyol, vezetőedzője, Rafa Benítez alatt többször is ingott már a kispad ebben az idényben.

Angol sajtóhírek (közelebbről a Mirror információ) szerint a spanyol edző most két, sokat tapasztalt, de igazán nagy karriert soha be nem futó angol váogatottal erősíthet, akár már a télen: a Liverpool szélső hátvédje, Glen Johnson, valamint a Manchester City középpályása, James Milner is Olaszország felé veheti az irányt.

A 30 éves, 54-szeres válogatott Johnson szerződése a szezon végén lejár a Vörösöknél, és egyelőre nem nagyon hallani arról, hogy akár ő, akár a klub szeretné azt meghosszabbítani, így aztán ha pénzt akarnak látni a Poolban 2009 óta játszó játékosért, akkor még most, a télen túl kell adniuk rajta.

A 28 éves Milner hasonló helyzetben van, az ő kontraktusa is 2015 nyarán jár le, aminek következtében a Bosman-szabálynak köszönhetően január 1-től már a csapata engedélye nélkül is tárgyalhat az esetleges külföldi kérőkkel.

Videók