Mindössze öt olasz lépett pályára a római derbin – videó

Az AS Roma nyerte a 180. Derby della Capitale-t.


 
Kapitális védelmi hibának köszönhetően szerzett vezetést az AS Roma az olasz labdarúgó bajnokság 15. fordulójának legjobban várt mérkőzésén. A Lazio védője, Wallace kezdett el utolsó emberként cselezni, és mivel belebotlott, Kevin Strootmannak könnyű dolga volt. Hiába futballozott eddig a pillanatig aktívabban a Lazio, ez a hiba megfordította a mérkőzés képét.
 
A gólt követő dulakodás után a sasok teljesen elveszítették a fejüket, a padon ülő Cataldit ki is állították, nem sokkal később pedig Radje Nainggolan pattogós lövésével beállította a 2-0-s végeredményt, így a Juventus és a Milan után a harmadik dobogós csapat is győzni tudott, a Lazio pedig – A pénteken az Intert verő Napolihoz hasonlóan – négy ponttal a városi rivális mögött az ötödik helyen zárja a fordulót.
 
Federico Marchetti, Marco Parolo, Ciro Immobile, Cristiano Lombardi, Daniele De Rossi – mindössze ők azok a kiváltságos olasz nemzetiségű játékosok, akik az egyik legnagyobb derbin pályája léphettek. A másik 21 futballista 12 különböző nemzet szülötte volt.
 
Labdarúgás, Serie A, 15. forduló
Lazio–Roma 0–2 (Strootman 64., Nainggolan 77.)
Pescara–Cagliari 1–1 (Caprari 92., ill. Borriello 24.)
Sampdoria–Torino 2–0 (Barreto 51., Schik 95.)
Sassuolo–Empoli 3–0 (Pellegrini 22. – 11-esből, Ricci 36. – 11-esből, Ragusa 53.) 
 
korábban:
Milan–Crotone 2–1 (Pasalic 41., Lapadula 86., ill. Falcinelli 26.)
 
Később:
20.45: Fiorentina–Palermo
 
Íme a Derby della Capitale összefoglalója, benne a tömegbunyóval
 

Videók