Mérsékelték Higuaín büntetését

Négyről három mérkőzésre csökkentette Gonzalo Higuaínnak, a Napoli argentin csatárának eltiltását az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC).


A góllövőlistát 30 találattal vezető, az Aranycipőre is esélyes játékost április 3-án, az Udinese otthonában kiállították, miután a 75. percben megkapta második sárga lapját. Eltiltása súlyosságát a szövetség két nappal később azzal indokolta, hogy rendkívül hevesen reklamált a játékvezetőnél, akinek a mellkasához a piros lap felmutatása után két kézzel hozzá is ért, és csak csapattársai unszolására hagyta el a pályát.

A szankciót a nápolyi klub fellebbezését követően enyhítették, a pénteki döntés indokait azonban a FIGC nem hozta nyilvánosságra.

Higuaín múlt vasárnap nem léphetett pályára a sereghajtó Verona ellen 3-0-ra megnyert találkozón, és az Internazionale, valamint a Bologna ellen sem játszhat, eltiltása csökkentése miatt viszont szerepelhet április 25-én az AS Roma elleni rangadón.

A Napoli a hétvégi, 33. fordulót megelőzően a Serie A tabellájának második helyén áll, hat ponttal a Juve mögött, és hat egységgel a Romát megelőzve.

Az Aranycipő-rangsor jelenlegi állása:

 

Helyezés

Játékos

Csapat

Liga

Gól

Szorzó

Pontszám
1.

C. Ronaldo

Real Madrid

La Liga

30

2,0

60 pont

2.

G. Higuaín

Napoli

Serie A

30

2,0

60

3.

Jonas

Benfica

Liga Portugal

30

2,0

60

4.

L. Suárez

Barcelona

La Liga

26

2,0

52

5.

R. Lewandowski

Bayern München

Bundesliga

25

2,0

50

6.

I. Szlimani

Sporting CP

Liga Portugal

23

2,0

46

7.

P.E. Aubameyang

Borussia Dortmund

Bundesliga

23

2.0

46

8.

Z. Ibrahimovic

Paris Saint-Germain

Ligue 1

30

1,5

45

9.

L. Messi

Barcelona

La Liga

22

2,0

44

10.

H. Kane

Tottenham 

Premier League

22

2,0

44

 

Videók