Közel a vég: csődeljárás a Parmánál

Csődeljárás indult a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő AC Parma labdarúgóklubnál.


Az illetékes olasz bíróság mindössze tízperces meghallgatás után döntött erről csütörtökön. A tulajdonos Giampietro Manenti nem volt jelen, mivel egy nappal korábban - 21 társával együtt - pénzmosás és bankkártyacsalás gyanúja miatt őrizetbe vették.

 
Manenti a múlt hónapban vette át a Parma irányítását, akkor azt ígérte, kifizeti az egyesület csaknem 100 millió eurós tartozását, de a játékosok azóta sem kaptak fizetést.
 
A Serie A-ban sereghajtó Parma, amelytől három pontot levontak a bajnokságban, két mérkőzésen nem tudott pályára lépni. Az Udinese elleni hazai találkozót azért kellett elhalasztani, mert a klub nem tudott fizetni a biztonsági szolgálat munkájáért és az áramért, majd a következő héten a futballisták döntöttek úgy, hogy nem lépnek pályára a Genoa vendégeként. Ezután az élvonalbeli együttesek képviselői ötmillió eurós gyorssegélyt szavaztak meg a klubnak, hogy be tudja fejezni a bajnokságot.
 
Az AC Parma ebben a szezonban már kétszer átesett tulajdonosváltáson. A csődeljárást az ügyészség kezdeményezte, mivel az új elnök, Manenti a megadott határidőig nem teljesítette kötelezettségét, nem utalta el a játékosok bérét és nem fizette be az adókat.
 
A korábbi hírek arról szóltak, hogy ha csődöt jelent az egyesület, az olasz amatőrbajnokságban kezdheti majd újra a szereplését.

Videók