Kikapott a Napoli, zsinórban ötödször bajnok a Juventus

Az AS Roma otthonában lépett pályára hétfőn a második helyezett Napoli, a fővárosiak pedig egy 89. percben szerzett találattal „segítették” bajnoki címhez a Juventust.


 
A Napoli győzelmi kényszerrel lépett pályára a hétfő délutáni bajnokin, csak a győzelem napolhatta volna el a Juventus bajnokavatását, ráadásul visszatérhetett eltiltása után Gonzalo Higuaín is.
 
Az első félidőben előbb Salah lövése kerülte el a kaput, majd Szczesnynek kellett kivetődnie egy nápolyi akció végén.
 
A második félidőben Mertens, Higuaín és Hamsík révén is helyzetbe kerültek a vendégek, de a 89. percben mégis a hazaiak örülhettek, Radja Nainggolan góljával végül nyert a Roma.
 
Totti ezúttal a 81. percben lépett pályára.
 
Az eredménynek köszönhetően a Roma két pontra megközelítette a Napolit, miközben biztossá vált a Juventus 32., zsinórban ötödik bajnoki címe.
 
Roma–Napoli 1–0 (Nainggolan 89.)
 
 
 


A Juventus vasárnap Firenzéből hozta el a három pontot.

 

Eközben Torinóban:

 

 

 

Videók