Kiakadt a Juventus edzője a szövetségi kapitányra

Antonio Conte, a Juventus trénere élesen kritizálta Cesare Prandellit, az olasz válogatott szövetségi kapitányát, amiért behívta keretébe Giorgio Chiellinit.


Az olasz nemzeti együttes szerdán a világbajnoki címvédő spanyol csapattal játszik majd felkészülési találkozót, melyre az olasz szakvezető összesen hét Juve-játékost válogatott be. Chiellini meghívója azért váltott ki feszültséget Torinóban, mert a klubjában és a nemzeti együttesben is alapembernek számító hátvéd hosszú ideje nem játszott vádlisérülés miatt, s a Juventusnál azt tervezték, hogy ezen a héten fejezik majd be rehabilitációs kezeléseit.

"Három hete nem játszott, s csak múlt hét pénteken edzett újra együtt a csapattal. A Milan elleni meccsre beneveztem, de eszembe sem volt pályára küldeni, csak nagy vész esetén állt volna be" - mondta dühösen Conte, aki jelezte, elvárta volna Prandellitől, hogy döntése előtt legalább felhívja őt és megkérdezze, Chiellini hogy van.

A Juventusszal a legutóbbi két szezonban bajnok, s most is nagy fölénnyel vezető együttes edzője szerint a szövetségi kapitány nem volt korrekt Chiellini behívásával. "Nem tetszik, sőt kifejezetten zavar ez a lépés, különösen annak fényében, hogy tőlünk mindig azt kérik, működjünk együtt a válogatottal, amit meg is teszünk" - méltatlankodott Conte.

Az olasz válogatottba Chiellini mellett Gianluigi Buffon, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Claudio Marchisio, Andrea Pirlo és Dani Osvaldo kapott meghívót a Juventusból.

 

Videók