Ismét Spalletti a Roma vezetőedzője - hivatalos

Az olasz sajtó várakozásainak megfelelően Luciano Spalletti váltja az AS Roma labdarúgócsapatának kispadján a szerdán menesztett Rudi Garcia vezetőedzőt.


A fővárosi klub csütörtökön erősítette meg az új tréner kinevezését, aki 2005 és 2009 között egyszer már irányította a fővárosi Farkasokat. Az 56 esztendős szakember ezalatt két Olasz Kupa-győzelmet és egy Szuperkupa-sikert ünnepelhetett, majd 2009 és 2014 között a szentpétervári Zenit edzője volt.

"Nagyon izgatott vagyok. Tudom, hogy mit érdemel ez a város, ez a klub és ez a csapat. Örülök, hogy visszatérek a Serie A-ba" - mondta Spalletti.

A klub nem közölte a szerződés részleteit, de az olasz sajtó egybehangzó jelentése szerint Spalletti 2017 nyaráig írt alá évi hárommillió euróért. Az AS Roma jelenleg az ötödik helyen áll az olasz bajnokságban, hátránya hét pont a listavezető SSC Napolival szemben. A Bajnokok Ligájában bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a Real Madrid lesz az ellenfele.

Videók