Inter-Napoli: a FIFPro és az UEFA is az olasz szövetség pártján

A játékvezetőket is komolyan bírálták.


Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) közös közleményben ítélte el a szerdai Internazionale–Napoli olasz bajnoki mérkőzésen történt rasszista botrányt.

A két szervezet pénteken nagyon aggasztónak és elfogadhatatlannak nevezte a történteket, és rávilágított, hogy az illetékesek – vagyis a játékvezetők – nem tartották tiszteletben az UEFA széles körben elismert háromlépéses rasszizmusellenes protokollját.
 
Ennek lényege, hogy a bírónak első lépésként meg kell állítania a játékot, és a helyi műsorközlő segítségével kérnie kell a nézőktől, hogy haladéktalanul fejezzék be a rasszista bekiabálásokat. Amennyiben ezek mégsem szűnnek meg, ésszerű időre fel kell függesztenie a mérkőzést, ilyenkor a hangosbeszélőn keresztül ismét figyelmeztetik a szurkolókat, a csapatok pedig bevonulnak az öltözőbe. A harmadik, egyben utolsó lépés a meccs félbeszakítása, vagyis idő előtti lefújása.
 
Szerda este Kalidou Koulibalyt, a Napoli 27 éves, színes bőrű középhátvédjét a lelátóról majomhangokkal hergelték, majd miután egy visszahúzásért sárga lapot kapott, megtapsolta a bírót, aki ezért a 81. percben kiállította.
 
Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője elmondta, a szövetségi ellenőrt háromszor kérték a mérkőzés ideje alatt, hogy szakítsa félbe a játékot, ehelyett csupán a helyi műsorközlő figyelmeztette a vétkes szurkolókat. A szakvezető hozzátette, ha a jövőben hasonló eset előfordul, a nápolyiak levonulnak a pályáról.
 
A FIFPro és az UEFA a zéró tolerancia jegyében leszögezte, hogy a faji alapú megkülönböztetést tartalmazó daloknak, rigmusoknak nincs helyük a futballban, másrészt támogatásukról biztosították az olasz labdarúgó-szervezeteket a rasszizmus elleni küzdelemben.
 
Mindkét szervezet örömmel fogadta az olasz szövetség gyors cselekvését, hiszen a csütörtöki fegyelmi döntés értelmében az Internazionalénak a következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania, a harmadikra pedig szektorbezárást rendeltek el.
 
Az esetet csütörtökön a FARE (Football Against Racism in Europe, Futball a rasszizmus ellen Európában) elnevezésű szervezet, és Európa-szerte számos futballista is elítélte.

Videók