Hét fordulóval a vége előtt bajnok lehet a Juventus

Rangadót kell nyerniük.


Akár már a mostani hétvégén, a 31. fordulóban bebiztosíthatja újabb, sorozatban a nyolcadik, fennállása 35. olasz bajnoki címét a Juventus labdarúgócsapata.

A torinói együttes 18 ponttal előzi meg közvetlen üldözőjét, a Napolit, így ha szombaton otthon legyőzi az AC Milant, a Napoli pedig vasárnap, szintén saját közönsége előtt kikap a Genoától, 21-re nő a különbség hét körrel a vége előtt. Márpedig az egymás elleni eredmények a Juventusnak kedveznek: Torinóban 3-1-re, Nápolyban 2-1-re nyert Massmiliano Allegri csapata.
 
A segítséget most éppen attól az együttestől, a Schäfer Andrást is foglalkoztató Genoától kaphatja meg, amely egyedüliként - március 17-én 2-0-ra - le tudta győzni. A genovai együttes ugyanakkor a Juve elleni bravúr óta két sima vereséget szenvedett, így kifejezetten rossz formában utazik Nápolyba, mégsem lehet esélytelennek nevezni, mivel a hazaiak számára a bajnoki küzdelmek már másodlagosak.
 
Carlo Ancelotti tanítványai csütörtökön az Arsenallal játszanak majd az Európa-liga negyeddöntőjében, s vélhetőleg már ezen a héten is erre a meccsre koncentráltak, ez lehetett az egyik oka az Empoli elleni, meglepő vereségüknek szerdán.
 
Ennek ellenére nem lenne meglepő, ha a Napoli esetleges veresége ellenére sem lehetne bajnokot avatni a hétvégén, mivel a Juventus az Ajax elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt áll, óriási előnye tudatában pedig nem biztos, hogy játékosai "összetörik" majd magukat a győzelemért szombaton. 
 
A rangadó a Milannak sokkal fontosabb, a klubnál ugyanis egyértelmű cél, hogy kiharcolja a BL-szereplést. Hiába áll viszont a negyedik helyen a gárda, az utóbbi három fordulóban szerzett egyetlen pont miatt már csak egy pont az előnye az Atalantával szemben, ráadásul vesztett pontok tekintetében a Lazio is csak egy pontra van tőle.
 
Olaszország egyik legnagyobb presztízsű rangadója az utóbbi években roppant egyhangúvá vált. A Milan legutóbb 2016 októberében győzte le bajnoki meccsen a Juvét, ám akkor hazai pályán játszott. Idegenben több mint nyolc év telt el a legutóbbi Milan-siker óta.
 
A hétvége legkiélezettebb meccsének az Internazionale Atalanta elleni találkozója ígérkezik. Az ötödik helyen álló bergamóiak kiváló formában utaznak Milánóba, öt meccse veretlenek, míg a harmadik hazaiak legutóbbi négy meccsükből hármat megnyertek. A házigazdák számára biztató lehet, hogy - az edzőjével és csapattársaival is összekülönböző - Mauro Icardi visszatért és szerdán gólt és gólpasszt jegyzett a Genoa elleni győztes meccsen. 
 
Nagy Ádám csütörtökön először volt kezdő Sinisa Mihajlovic januári vezetőedzői kinevezése óta a Bolognában, ám a csapat simán, 4-1-re kikapott az Atalantától és visszacsúszott a 18., kieső helyre. Így kérdés, hogy a sereghajtó Chievo elleni hétfői találkozón újra bizalmat kap-e a magyar válogatott középpályás.
 
Serie A, 31. forduló:
szombat:
AC Parma-Torino 15.00
Juventus-AC Milan 18.00
Sampdoria-AS Roma 20.30
vasárnap:
Fiorentina-Frosinone 12.30
Cagliari-SPAL 15.00
Udinese-Empoli 15.00
Internazionale-Atalanta 18.00
Lazio-Sassuolo 18.00
Napoli-Genoa 20.30
hétfő:
Bologna-Chievo 20.30
    
A tabella:
 1. Juventus        30  62-19  81 pont
 2. Napoli          30  57-26  63
 3. Internazionale  30  47-25  56
 4. AC Milan        30  44-28  52
 5. Atalanta        30  64-41  51
 6. Lazio           29  42-30  48
 7. Torino          30  40-28  48
 8. AS Roma         30  55-45  48
 9. Sampdoria       30  51-40  45
10. Fiorentina      30  46-38  39
11. Sassuolo        30  44-49  35
12. Genoa           30  34-48  33
13. Cagliari        30  28-42  33
14. Parma           30  33-50  33
15. SPAL            30  27-42  32
16. Udinese         29  27-41  29
17. Empoli          30  38-56  28
18. Bologna         30  28-47  27
19. Frosinone       30  24-56  20
20. Chievo          30  21-61  11
A Chievótól 3 pont levonva.
 
A 25. fordulóból elhalasztott Lazio-Udinese mérkőzést április 17-én játsszák.
 
Fotó forrása: Daniele Badolato - Juventus FC/Juventus FC via Getty Images

 

Videók