Hatalmas tapsvihar közepette hagyta el a pályát Nagy Ádám

Hazai pályán győzött a Bologna, a magyar középpályás jól játszott.


 
A Bologna 2-1-re legyőzte a vendég Cagliarit az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A hazaiaknál kezdőként lépett pályára a magyar válogatott Nagy Ádám, akit a 86. percben lecseréltek. A szardíniai gárda mostani vereségével továbbra is nyeretlen a Serie A-ban.
 
A nap 15:00-ás találkozóinak alakulásában kulcsszerepet játszott az Itália felett áthaladó jégvihar, ami miatt a Genoa-Fiorentina és a Roma-Sampdoria összecsapások is félbeszakadtak, előbbit még el is kellett napolni az ítéletidő miatt. A Milan – hiába a meddő mezőnyfölénye – arcpirító vereséget szenvedett a San Siroban az Udinesétől.
 
Nem sikerült jól Joe Hart bemutatkozása a Torino színeiben, együttese ugyanis 2-1-es vereséget szenvedett az Atalanta otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, az első hazai találatban pedig vastagon benne volt az angol kapus.
 
Az angol válogatott kapusa - aki a Serie A történetének első hálóőre a szigetországból - egy szögletet követően ütötte a lehető legrosszabb helyre a labdát, az Atalanta pedig ebből egyenlített.
 
Labdarúgás, SerieA, 3. forduló
vasárnap:
Bologna-Cagliari 2-1 (1-0) gólszerzők: S. Verdi (23.), Di Francesco (74.), ill. Bruno Alves (83.)
AC Milan-Udinese 0-1 (0-0) gólsz.: Perica (88.)
Atalanta-Torino 2-1 (0-0) gólsz.: Masiello (56.), Kessié (82., büntetőből), ill. Iago Falqué (54.)
Chievo-Lazio 1-1 (0-0) gólsz.: Gamberini (51.), ill. S de Vrij (54.)
az AS Roma-Sampdoria és a Genoa-Fiorentina a jégeső miatt félbeszakadt
 
szombaton játszották:
Juventus-Sassuolo 3-1 (3-1) gólsz.: Higuaín (4., 10.), Pjanic (27.), ill. Antei (33.)
Palermo-Napoli 0-3 (0-0) gólsz.: Hamsík (47.), Callejón (51., 65.)
 
később:
Pescara-Inter 20.45
 
hétfőn:
Empoli-Crotone 20.45

Videók