Fegyvert fogott játékosaira az öltözőben az olasz edző

Azt kiabálta, hogy kíméletlenül el kell bánni az ellenfél játékosaival.


A brazil születésű, egyszeres olasz válogatott Amauri 2006 és 2008 között szerepelt a Palermóban, 55 mérkőzésen 21 gólt szerzett a szicíliai klub mezében. Első szezonjában olyan pillanatokat élt át az öltözőben, amit azóta sem felejtett el.

2006-ban a Palermo az angol West Ham Uniteddel találkozott az – Európa Liga elődjének számító – UEFA-kupában. Az első mérkőzést 1–0-ra nyerte meg az olasz csapat, a hazai visszavágó előtt Francesco Guidolin vezetőedző érdekes módszerrel próbálta inspirálni játékosait.

„Soha nem felejtem el, mi történ azon a délutánon – mesélte az Il Giornale di Sicilia című lapnak Amauri. – Nagyban készültünk a West Ham elleni visszavágóra, amikor Guidolin egy nagy táskával lépett be az öltözőbe. Hirtelen előrántott egy puskát és a játékosokra szegezte, miközben azt kiabálta, hogy kíméletlenül el kell bánnunk az ellenféllel. Őszintén szólva, alig bírtuk visszatartani a röhögést, de ez is egy szép emlék maradt.”

A motivációs trükk működött, a Palermo összesítésben 4–0-val búcsúztatta angolokat, és be is jutott az UEFA-kupa csoportkörébe, a csapat végül a nyolcaddöntőben esett ki a német Schalke ellen, 1–3-as összesítéssel.

A 37 éves Amauri jelenleg a New York Cosmos együttesében futballozik, a 62 éves Francesco Guidolin pedig legutóbb (2016) a Premier League-ben szereplő Swansea City menedzsere volt.

Videók