Feczesin a Padovához szerződött

Feczesin Róbert két évre az olasz másodosztályban szereplő Padova csapatához szerződött.


Az évek óta Olaszországban légióskodó csatár menedzsmentjének tájékoztatása szerint a játékost szombaton sajtótájékoztatón mutatja be új csapata, ám az idénynyitón még nem léphet pályára.

"Voltak lehetőségek eddig is, kaptam ajánlatot Ukrajnából és Izraelből, de úgy döntöttünk, abban az országban, abban a bajnokságban folytatom, ahol már ismernek, amelyről kiderült, hogy fekszik nekem" - mondta a 11-szeres válogatott támadó menedzsmentjének közleménye szerint.
 
A 27 éves Feczesin hozzátette, a Padova mellett szólt, hogy céljai alapján a rájátszásért lesz harcban a most induló pontvadászatban, az pedig külön büszkeséggel tölti el, hogy olyan klubban futballozhat, melyben korábban Alessandro Del Piero, Demetrio Albertini vagy Stephan El Shaarawy is megfordult.
 
A csatár, aki legutóbb az Ascoliban szerepelt, azért nem játszhat az első fordulóban, mert játékengedélye nem készült el időben, így csak a második körben, a Capri ellen mutatkozhat be új együttesében.

Videók