Elmarad a Roma ma esti bajnokija - program

A vasárnap délutáni SS Lazio-AC Milan mérkőzés emelkedik ki az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának programjából, melyet a Napoli bolognai vendégjátéka zár le vasárnap este.


A nyáron több mint 200 millió euróból megerősített milánóiak szurkolóik elvárásainak megfelelően kezdték a szezont, legalábbis ami a pontok számát illeti. Vincenzo Montella együttese előbb a Crotone, majd a Cagliari ellen is győzni tudott, ám míg a nyitókörben fölényes, 3-0-s sikert aratott, addig a második fordulóban csak váratlanul nehezen, 2-1-re győzött.

 
A piros-feketék a két könnyebb ellenfél után az idény első igazán komoly kihívása előtt állnak. A Lazio évek óta stabil élcsapatnak számít, az előző szezont a Serie A negyedik helyén zárta, az Olasz Kupában pedig csak a döntőben kapott ki, míg új idényt a Juventus elleni, meglepően sima Szuperkupa-sikerrel nyitotta.
 
A válogatott szünet ezzel együtt minden bizonnyal jól jött a fővárosi csapatnak, mivel a bajnoki nyitány nem sikerült jól, az újonc SPAL-lal 0-0-ra végzett az együttes, majd a nála szintén jóval gyengébb játékerőt képviselő Chievót is csupán egy hajrában szerzett góllal verte 2-1-re.
 
A Lazio és az AC Milan legutóbb februárban csapott össze egymással Rómában, akkor 1-1 lett a végeredmény.
 
A legutóbbi hat kiírást megnyerő Juventus a Milanhoz hasonlóan két sikerrel nyitott, és szombaton folytathatja győzelmi sorozatát, mivel a Chievót látja vendégül.
 
A szintén százszázalékos Internazionale az újonc SPAL-t fogadja, míg a Napoli Nagy Ádám együtteséhez, a Bolognához látogat. A magyar válogatott középpályás az első két fordulóban nem jutott szóhoz, nagy kérdés, hogy a dél-olasz csapat ellen bizalmat szavaz-e neki Roberto Donadoni vezetőedző.
 
A szombat estére tervezett Sampdoria-AS Roma mérkőzés a rossz idő miatt elmarad.
 
Serie A, 3. forduló:
 
Szombat:
Juventus-Chievo 18.00
Sampdoria-AS Roma elmarad
Vasárnap:
Internazionale-SPAL 12.30
Atalanta-Sassuolo 15.00
Cagliari-Crotone 15.00
Verona-Fiorentina 15.00
Lazio-AC Milan 15.00
Udinese-Genoa 15.00
Benevento-Torino 18.00
Bologna-Napoli 20.45
 
A bajnokság állása:
1. Juventus             2  7-2  6 pont
2. Internazionale   2  6-1  6
3. Napoli                 2  6-2  6
4. AC Milan            2  5-1  6
5. Sampdoria         2  4-2  6
6. Torino                 2  4-1  4
7. SPAL                   2  3-2  4
8. Bologna              2  2-1  4
Lazio                   2  2-1  4
10. Chievo              2  3-3  3
11. AS Roma          2  2-3  3
12. Genoa               2  2-4  1
13. Verona             2  1-3  1
14. Crotone           2  0-3  1
és  Sassuolo          2  0-3  1
16. Udinese           2  3-5  0
17. Benevento       2  1-3  0
18. Atalanta          2  1-4  0
19. Cagliari           2  1-5  0
Fiorentina        2  1-5  0

Cavani, Neymar, Mbappé - nagyot alázott a PSG - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Nem nagyon látjuk, hogy lesz csapat, amelyik megállíthatja a párizsiakat.

Videók