Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 08. 10. 07:01

A 23 éves futballista 20 millió fontért szerződött a milánói fekete-kékekhez. A bal oldali középpályásként és balhátvédként is bevethető játékos 2022-ig szóló szerződést írt alá.

Az olasz élvonalban szereplő Internazionale labdarúgócsapata leigazolta a Nice-től a brazil védőt, Dalbertet, olvasható a klub hivatalos honlapján. A remek fizikumú, technikailag is képzett Dalbert (teljes nevén Dalbert Henrique Chagas Estevao) alapembere volt az előző szezont harmadik helyen záró Nice csapatának, amelyben 33 bajnokin lépett pályára és négy gólpasszt adott. Nem akármilyen statisztikai mutató, hogy a nizzai együttesben a 2016/17-es idényben az ő nevéhez fűződött a legtöbb sikeres beadás (szám szerint 94), valamint ő próbálkozott a legtöbbször csellel is (100 ilyen próbálkozást jegyeztek fel).
 
Milan Skriniar, Borja Valero és Matias Vecino után Dalbert az Inter negyedik komoly nyári igazolása.

Megkereste a Barca, mikor a Real hosszabbítana vele " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

Szkopjéban rendezték az európai Szuperkupa-finálét, amelyen a spanyol Real Madrid 2-1-re verte a José Mourinho által irányított Manchester United együttesét. A mérkőzést eldöntő gólt Francisco Román Alarcón Suárez, vagy ahogyan futballberkekben hívják, Isco szerezte, akir a mérkőzés legjobbjának is megválasztottak - írta az m4sport.hu.

Legfrissebb híreink

22:48 - Parázs meccsen nyert az Atlético Madrid - videó NEMZETKÖZI FOCI
22:34 - Dárdai győzelemmel jubilált NEMZETKÖZI FOCI
21:00 - Gyász: elhunyt a Juventus tehetséges fiatalja NEMZETKÖZI FOCI
20:15 - Óriási sportdiplomáciai siker: BL-döntőt rendez Budapest! NEMZETKÖZI FOCI
19:30 - Hoppá: ez a kapus érkezhet a Real Madridhoz NEMZETKÖZI FOCI
19:08 - MK: gálázott a Loki, szenvedett a bajnok MAGYAR FOCI
18:45 - Hihetetlen: ez a sztár pótolta volna Coutinhót a Liverpoolnál NEMZETKÖZI FOCI
18:00 - Bódog Tamás nyílt levélben tiltakozik MAGYAR FOCI
16:41 - Merkelt idézve kért segítséget az UEFA elnöke NEMZETKÖZI FOCI
16:00 - Hat év után edzőt vált Németh Krisztián amerikai klubja NEMZETKÖZI FOCI
14:29 - Elképesztő kivásárlási ár, újabb kulcsjátékossal hosszabbított a Real Madrid NEMZETKÖZI FOCI
14:20 - Válogatott támadóval erősített a Fehérvár JÉGKORONG
12:40 - Hatvan párharccal folytatódik a Magyar Kupa, íme, a mai program MAGYAR FOCI
11:46 - A hétvégén már újra védhet a válogatott kapusa NEMZETKÖZI FOCI
11:00 - Közülük kap ellenfelet Magyarország, ma sorsolnak TENISZ
09:31 - Nikolics döntött a válogatottsággal kapcsolatban MAGYAR FOCI
09:20 - Messi négyszer, a Barcelona hatszor csapott le – Videó NEMZETKÖZI FOCI
09:00 - Ennyi volt a Liverpool kupaszereplése – Videó NEMZETKÖZI FOCI
08:25 - Közleményt adott ki a sérült Barca-sztár NEMZETKÖZI FOCI
07:50 - Kitömte ellenfelét a Szeged és a Veszprém KÉZILABDA
07:25 - Hármat lőtt idegenben a Bayern - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:00 - A szerdai sportműsorok és televíziós közvetítések EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények