Bonucci és Higuaín váltott

Hivatalos bejelentések.


Az argentin Gonzalo Higuaín az AC Milan labdarúgócsapatában folytatja karrierjét, míg Leonardo Bonucci visszatért a Juventusba. A torinói együttes csütörtökön jelentette be, hogy 18 millió euróért (5,8 milliárd forintért) egy évre kölcsönadta a 30 éves Higuaínt az AC Milannak, amely jövő nyáron további 36 millió euróért végleg megszerezheti.
 
Az argentin támadó az elmúlt két idényben szerepelt a Juventusban, amely 2016 nyarán 90 millió eurót fizetett érte a Napolinak. Higuaín 105 tétmérkőzésen 55 alkalommal volt eredményes a torinóiaknál, a bajnokságban 73/40 a mutatója. Olasz sajtóinformációk szerint az éves nettó fizetése 8 millió euró volt a Juventusnál, míg Milánóban egymillióval többet keres majd.

null

null

 
A 31 éves Bonucci eközben a Milant hagyja el a Juventus kedvéért, amelyben 2010-től 2017-ig alapembernek számított. A középhátvéd 319 mérkőzésen 19 alkalommal talált be a Juve színeiben eddig. A torinói klub tájékoztatása szerint öt évre szóló megállapodást kötöttek Bonuccival.
 
A klasszis védő egy csereügylet keretében tért vissza korábbi együtteséhez, mivel a Milan a szintén olasz válogatott védőt, a 24 éves Mattia Caldarát szerezte meg a Juventustól. A milánói klub tájékoztatása szerint a 24 éves középhátvéd öt évre kötelezte el magát.

Videók