Balotelli nem mondott le az Aranylabdáról

Mario Balotelli második milanos időszaka után visszatért kölcsönből Liverpoolba, ahol edzésbe is állt szombaton, de szinte biztosan eladják őt a Vörösök a nyár folyamán. A BL-győztes, Eb-ezüstérmes csatár négy éve egymaga döntötte el a német-olasz Eb-elődöntőt 21 esztendősen, de most gyenge szezonja után csak a tévén nézi ugyanazt az Eb-párharcot (ahol a legjobb négy közé jutás lesz a tét Bordeaux-ban). Ennek apropóján kérték meg eddigi, kalandosnak mondható pályafutásának rövid értékelésére.


"Ha tizes skálán kell értékelnem a teljesítményemet, akkor megálltam ötnél, de tudom, hogy képes vagyok elérni a tizet. Meg fogom nyerni az Aranylabdát. Korábban jól ment a foci a legmagasabb szinten is, és azt hittem, innen már minden megy magától. Ennek az lett a vége, hogy az utóbbi két évben nem tudtam hozni a csúcsformámat. A legfontosabb, hogy még idejében eszméltem, most már tudom, hogy nem szabad megelégedni azzal, ahol tartok, folyamatosan dolgozni kell a sikerekért. Megváltoztam, odateszem magam az edzéseken, de még idő kell ahhoz, hogy ennek a pályán is meglegyen a látszata. Nyugodt vagyok, 25 évesen még van időm arra, hogy egyenesbe jöjjek" - összegzett Super Mario a Corriere della Sera című római napilapnak adott interjújában.

Balotelli jelenleg olasz és török kérők közül választhat. Itáliából a Fiorentina, a Sampdoria és a Lazio jelezte érdeklődését, míg Isztambulból a Galata és a Besiktas fontolgatja az ajánlattételt.

Videók