Az olaszoknál is bevezetnék a gólvonal-technológiát

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) is szeretné bevezetni a következő idénytől a gólvonal-technológiát az élvonalbeli bajnokságban.


Carlo Tavecchio, a FIGC elnöke bejelentette, hogy az elnökség következő ülésén napirenden lesz a téma. A 71 éves sportvezető szerint elsősorban a technológia alkalmazásának költségeit kell áttekinteni. Jelezte: a futballnak szüksége van a legújabb technikai fejlesztésekre.

Az idei világbajnokságon használt, Angliában már működő, Németországban pedig a következő szezon elején bevezetésre kerülő rendszer arra alkalmas, hogy megállapítsa, a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a gólvonalon.

Tavecchio a gólvonal-technológia mellett a videóbíró bevezetését is támogatja. Ebben az ügyben levelet is írt Joseph Blatternak, a nemzetközi szövetség elnökének, s jelezte, készek az olasz bajnokságban tesztelni a rendszert.

Videók