A Juventus kiszenvedte a győzelmet, és megelőzte a tabellán Mihajlovics csapatát

Az AC Milan kapusa, a 16 éves Gianluigi Donnarumma sokáig meccsben tartotta a vörös-feketéket, de Dybala ziccerénél már tehetetlen volt.


  

A Serie A 13. fordulójának rangadóján a 7. helyen álló Juventus fogadta a 6. helyezett AC Milánt. A találkozó első fél órája tipikus nagyon olaszos volt, ugyanis komoly helyzet egyik oldalon sem alakult ki, inkább taktikai harc zajlott a pályán. Az első igazán komoly bravúrt a Milan 16 éves kapusa, Gianluigi Donnarumma mutatta be a 30. percben, Paulo Dybala kőkemény, megpattanó szabadrúgását tornázta ki a jobb felső sarokból.


 

A fordulás után a Zebrák voltak kezdeményezőbbek, az 54. percben Alex Sandro cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd keményen lőtt, de nem találta el a kaput. A 65. percben megszerezte a vezetést a Juventus. Ismét a Patrice Evra helyére beálló brazil balbekk volt a főszereplő, aki elment a baloldalon, majd Dybalához emelt, aki mellel levette a labdát, majd 9 méterről kegyetlen erővel lőtt a kapuba (1-0). A bekapott gól után a Milan hajtott az egyenlítésért, de Szinisa Mihajlovics csapatában nem volt elég kreativitás, így a Zebrák rutinból lehozták a mérkőzést. A Juventus ezzel a győzelemmel feljött a 6. helyre a tabellán, pont az AC Milánt megelőzve.  

 

 

Serie A, 13. forduló

 

Juventus – AC Milan 1-0 (0-0)

G: Dybala (65.)

 

Korábban

 

Bologna - AS Roma 2-2 (1-0)

G: Masina (14.), Destro (87.) ill. Pjanić (52.), Dzeko (72.)

 

 


 

Videók