Idegenbe megy a Juve és a Roma, nem bukhat a listavezető

Az olasz labdarúgó-bajnokság első két helyezettje egyaránt idegenben lép pályára a 22. fordulóban: a listavezető Juventus a Sassuolo, míg az üldöző AS Roma a Sampdoria vendége lesz.


A torinói gárda idegenben nem szerepel kiemelkedően, kilenc meccsből öt győzelem mellett négyszer kikapott. Most nem fér bele a Zebráknak a pontvesztés, ugyanis egyetlen ponttal előzik meg a fővárosiakat, igaz, náluk eggyel kevesebb meccset játszottak. A Farkasok jó formában kezdték az új évet, sorozatban négy sikert könyvelhettek el a Serie A-ban, ráadásul az Olasz Kupában is nyolc közé jutottak. Utóbbi sorozatban éppen a Sampdoriát búcsúztatták 4-0-s győzelemmel.
A tíz forduló óta veretlen, harmadik helyen álló Napoli az utolsóelőtti, ismét edzőváltáson átesett Palermót fogadja a vasárnap esti zárómérkőzésen. Csütörtökön az uruguayi Diego Lopez vette át a Balogh Norbertet és Sallai Rolandot is foglalkoztató szicíliai klub szakmai irányítását, de hatalmas meglepetés lenne, ha pontszerzéssel mutatkozna be.
 
A másik magyar érdekeltségű csapat, a Nagy Ádámot soraiban tudó Bologna a Cagliari vendége lesz, mindkét csapat 26 ponttal a középmezőnyben áll.
 
Serie A, 22. forduló:
szombat:
Lazio-Chievo 18.00  
Internazionale-Pescara 20.45
vasárnap:
Torino-Atalanta 12.30 
Cagliari-Bologna 15.00  
Crotone-Empoli 15.00  
Fiorentina-Genoa 15.00  
Sampdoria-AS Roma 15.00 
Sassuolo-Juventus 15.00 
Udinese-AC Milan 15.00
Napoli-Palermo 20.45

Videók