Szerkesztő: Simon Zoltán
2018. 07. 09. 20:07

Így készülnek a franciák az elődöntőre.

Didier Deschamps szövetségi kapitány nagy tisztelettel beszélt a francia válogatott elődöntős ellenfeléről, Belgiumról, előbbi azt is kiemelte, a rivális nem az oroszországi világbajnokságon robbant be a futballvilág elitjébe.
 
„Belgium már a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon is az egyik legjobb volt a csoportkörben, úgyhogy nem most került a legjobbak közé. Akkor ugyan a negyeddöntőben Walestől kikapott, de Roberto Martínez kiváló csapatot vett át Marc Wilmotstól. Ez persze semmit sem von le az érdemeiből, mert kihozta az együttesében lévő potenciált” – méltatta soros ellenfelét a 49 éves szakvezető.
 
Deschamps kifejtette, kollégája intenzívebbé tette a belgák középpályás sorát a brazilok ellen 2-1-re megnyert negyeddöntőben, hogy jobban megszűrje az ellenfél támadásait, ugyanakkor hozzátette, a belgák akkor a legjobbak, amikor náluk van a labda, mert azonnal támadásba tudnak lendülni a gyors csatáraiknak köszönhetően.
 

„Minden egyes meccs más és más kihívást jelent. Lionel Messi semlegesítése is az volt még az argentinok elleni nyolcaddöntőben, azt sikerült megoldani” – válaszolt arra a kérdésre a francia szakvezető, hogy mekkora kihívást jelent a 14 találattal a vb eddigi legeredményesebb csapata támadójátékának megfékezése.
 
Deschamps elárulta, a francia keret mind a 23 tagja bevethető lesz a keddi, szentpétervári találkozón, de vannak játékosok, akik elővigyázatosságból kihagytak néhány edzést és pihentek.
 
„A potenciál megvan a csapatunkban. Talán a mostani együttes annyival jobb, mint a két évvel ezelőtti Eb-ezüstérmes gárda, hogy tapasztaltabb lett, s nem csak a válogatott által, hanem a klubjaikban is rengeteg nemzetközi mérkőzést játszottak a futballisták. Ennek köszönhetően még versenyképesebb lett a gárda, és tagjainak többsége még akár négy év múlva is a válogatott erőssége lehet” – beszélt saját együtteséről Deschamps.
 
A tréner szerint nincs visszavágási vágy bennük a két éve elbukott Eb-döntő miatt, mivel egyrészt az egy soha vissza nem térő alkalom volt, hogy hazai pályán ünnepelhessenek, másrészt ezúttal nem Portugália, hanem Belgium az ellenfél.
 
Deschamps és a kapus, Lloris egyetértett abban, mindkét gárda számára előny és hátrány is egyben, hogy rengetegen klubtársak, s így nagyon jól ismerik egymást. Arról is szót ejtettek, hogy Thierry Henry rendkívül nehéz helyzetben van, mivel franciaként tagja a belgák szakmai stábjának, de mindketten úgy fogalmaztak, ez az ő karrierjének egy fontos állomása, s ő mindig is a francia válogatott legendája lesz, most neki mégis az a dolga, hogy a riválist segítse.
 
Deschamps megjegyezte, amikor a francia nemzeti együttes történetének legeredményesebb játékosa elvállalta a feladatot, tudta, hogy ez a szituáció is előfordulhat, amikor saját nemzete ellen kell a kispadon ülnie.
 
A szövetségi kapitány arra nem kívánt reagálni, hogy a brazil Mário Zagallo és a német Franz Beckenbauer után ő lehetne a harmadik, aki játékosként és szakvezetőként is világbajnok lesz. Ahogy fogalmazott, ez a történet nem csak róla szól, de a torna után, amennyiben aktuális lesz a felvetés, szívesen kifejti ezzel kapcsolatos érzéseit.
Cimkék: franciaország , vb2018

Legfrissebb híreink

21:45 - NB I: Utolsó verte a Fradit, ködben lőtt mesterhármas MAGYAR FOCI
21:02 - Lenyűgöző volt az Atlético-Bilbao - videó NEMZETKÖZI FOCI
20:57 - Felfoghatatlan Dortmund-Bayern NEMZETKÖZI FOCI
20:31 - Férfi kézilabda BL - hatalmas gödörben a Veszprém KÉZILABDA
19:41 - Brazil Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban AUTÓ-MOTOR
19:07 - Jégkorong Négy Nemzet Torna - volt jég, befejeződhetett a torna JÉGKORONG
18:53 - Eldőlt, hogy játszhat-e Messi NEMZETKÖZI FOCI
18:50 - Fellélegezhet a Diósgyőr vezetőedzője - értékelés MAGYAR FOCI
17:52 - Sallai második gólja a Bundesligában - videó NEMZETKÖZI FOCI
17:14 - Brazil Nagydíj - Vettel repesztett AUTÓ-MOTOR
17:07 - Női kézilabda BL - Eldőlt a Győr helyezése KÉZILABDA
16:35 - Tulajdonrészük lett a szurkolóknak az NB I-es csapatban MAGYAR FOCI
15:02 - Késely Ajna "verseny nélkül" ért el elképesztő sikert ÚSZÁS
14:44 - Ötméteresekkel nyerte a magyar csapat az Európai Szuperkupát VÍZILABDA
14:41 - Portugál edző igazolt az NB III-ba MAGYAR FOCI
13:22 - Vidi: Újpest, Honvéd, Fradi elleni meccseket érintő bejelentés MAGYAR FOCI
12:06 - A Fradi intézheti Horváth Ferencéket - ez lesz ma az NB I-ben MAGYAR FOCI
10:25 - Dárdai gátlástalan volt - állítja a korábbi edzője NEMZETKÖZI FOCI
08:41 - Bejelentést tett a Kassait megetető játékosáról a City NEMZETKÖZI FOCI
07:54 - Szoboszlai Dominik varázslatos mesterhármasa - videó NEMZETKÖZI FOCI
07:21 - Szombati sport: eljött a Superclássico, a Boca-River ideje EZT LÁTOD ÉLŐBEN

Élő eredmények