Tizenkét szurkolót vettek őrizetbe a román-lengyel után

A bukaresti csendőrség komoly fegyvereket foglalt le, tizenkét szurkoló ellen indult eljárás.


 
 
A román fővárosban tizenhét szurkolót állítottak elő a péntek esti román–lengyel (0–3) labdarúgó világbajnoki selejtező kapcsán, közülük meghallgatásuk után tizenketten kaptak pénzbüntetést – jelezte az NB1.hu.
 
A bukaresti hatóságok bejelentése szerint 12 lengyel és öt román drukkert hallgattak ki, miután a két tábor között összecsapások kezdődtek, s a rendőröknek könnygázgránátot is alkalmazniuk kellett. Alis Grasu szóvivő közlése szerint orvosi segítségre is szükség volt, mert egy szurkolót mellkasi, egyet pedig szívpanaszokkal vittek kórházba, de – tette hozzá – egyikük sem volt életveszélyben.
 
A rendőrök a meccs kezdete előtt is bevetettek könnygázt, mivel szélsőséges drukkerek fáklyákat dobáltak a bukaresti stadion gyepére. Egy fáklya eltalálta a lengyelek csatárát, Robert Lewandowskit is, akit ápolni kellett, de néhány perc múlva visszatért, s a maga részéről nemes bosszút állt, hiszen kétszer is bevette a románok kapuját.
 
A bukaresti csendőrség a Facebook-oldalán posztolt egy galériát azokról a tárgyakról, amelyeket elkoboztak a lengyel szurkolóktól.
 

Videók