Szerkesztő: Simon Zoltán
2017. 05. 19. 20:09

A tréner bevallotta, az álma vállna valóra.

Jorge Sampaoli szerint az argentin szövetség előrehaladott tárgyalásokat folytat a Sevillával, hogy a jövőben ő irányíthassa a labdarúgó-válogatottat.
 
 "Az országom szövetségének egyértelmű szándéka, hogy én legyek a nemzeti csapat edzője. Fiatal korom óta ez az álmom" - mondta pénteken a tréner, aki tavaly nyáron két évre írt alá a spanyol egyesülethez, így a szövetségnek mindenképpen meg kell állapodnia a klubjával, mert egy esztendő még hátravan a jelenlegi megállapodásából.
 
"Úgy érzem, hogy mennem kell az országom hívó szavára. Egy fejezet lezárul, egy új pedig elkezdődik, erre nem is számítottam, de argentinként nem utasíthatom vissza az ajánlatot" - mondta Sampaoli, aki 2015-ben Chile válogatottjával megnyerte a Copa Americát, ráadásul a döntőben éppen Argentínát felülmúlva.
 
Az 57 éves tréner arról is beszélt, hogy más klubért nem hagyná el az andalúziai gárdát, s eddig azért nem beszélt a szövetségi kapitányi posztról, mert csakis arra koncentrált, hogy elérje idei célját a Sevillával, azaz kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, ez pedig mostanra biztossá vált a negyedik hely megszerzésével.
 
Az előző szakvezetőt, Edgardo Bauzát áprilisban menesztették, mivel a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában nem szerepelt jól az együttes. Az előző vb-n ezüstérmes argentinok 14 fordulót követően csak a pótselejtezőt érő ötödik helyen állnak.

Morata vagy Benzema? Ancelotti belekeverte Ronaldót is " NEMZETKÖZI FOCI › Spanyol foci

„Morata azért játszik keveset Zidane-nál, mert Benzema egy olyan csatár, aki jobban játszik Cristiano Ronaldóval" - értékelte a spanyol csatár mellőzésének okát. Sokaknál merül fel a kérdés, hogy Zinedine Zidane miért mellőz ennyire egy olyan támadót, aki a pályán töltött percek alapján jóval eredményesebb, mint francia csapattársa, Karim Benzema.

Cimkék: argentína

Legfrissebb híreink


Élő eredmények