Filipovics Tévez átigazolásához hasonlította Huszti kivásárlását

Noha már hétfőn tényként közölték, Huszti Szabolcs kínai átigazolása most lett hivatalos.


 

A futballista átesett az orvosi vizsgálaton és mindkét fél aláírta az egy+egyéves szerződést (a plusz egy év akkor lép életbe, ha a játékos a folytatás mellett dönt). Huszti Szabolcs mától együtt is készül a Csangcsun Jataj csapatával a dél-koreai edzőtáborban.
 
 
Mivel több országból is érdeklődés mutatkozott az egész szezonban remeklő Huszti Szabolcs iránt, az ősz folyamán megkérdeztem Szabit: váltana-e, ha konkrét ajánlatot kapnánk - nyilatkozta Filipovics Vladan az F-Group menedzseriroda vezetője. – Nem zárkózott el, elmondta, mik a feltételei. Így hát elkezdtem a megbeszéléseket - többek között a volt kínai klubjával is. Aztán egy helyen edzőtáborozott az Eintracht és a Csangcsun Jataj, Szabinak pedig jelezték a kínaiak, hogy az igazgató szeretne vele beszélni. Azonnal hívott, én pedig mondtam, menjen nyugodtan, hiszen a háttérben már minden elő volt készítve. A tárgyalást ajánlat követte. Felkerestem Fredi Bobic frankfurti sportigazgatót és megmutattam neki, milyen ajánlatot tett a kínai klub Szabinak. Nagyon korrekt volt, mondta, nem fog akadékoskodni, ilyen lehetőség egyszer jön egy életben, el kell fogadni. Hasonlóan megértő volt Niko Kovac edző is, aki megköszönte Szabinak az elmúlt időszakot és gratulált neki.”
 
 

Magyar Aranylabda - Budapesti a legjobb sportvezető " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

Az utóbbi hónapokban a kínai csapatok sorra szerződtetik a világklasszis játékosokat, így érthető, hogy egyre többen vannak, akik vonzónak találják a közeget.
 
„Láttuk, hallottuk, kiket és milyen összegekért visznek Kínába mostanában. Ezért mondom azt, hogy bizonyos szempontból, a mai viszonyokat tekintve menedzseri karrierem legnagyobb sikere ez az átigazolás, amire nagyon büszke vagyok – folytatta Filipovics Vladan. – Huszti Szabolcs kivásárlása, a sokmillió eurókért szerződtetett Tévez, Ramires, Oscar, vagy éppen a Juventus helyett a Tiencsin Csüancsient választó Witsel átigazolásához hasonlítható, Szabi is ebbe az elit társaságba került - harmincnégyhez közel. Bánt is, hogy megint vannak, akik rosszindulatú megjegyzéseket tesznek, nem pedig büszkék arra, hogy Husztit - s neki köszönhetően a magyar labdarúgást - ilyen megtiszteltetés érte. Fantasztikus karriert futott be, mindhárom Bundesliga-időszaka emlékezetes, arról nem beszélve, hogy annak idején őt az UEFA-kupa-győztes Zenit vitte Oroszországba. Az sem véletlen, hogy Szabolcs nem nyilatkozgat állandóan, senkinek nem tartozik magyarázattal, nem kéri, hogy értsék meg, mit, miért tesz. Nem vágyik vállveregetésre, sem rivaldafényre, hidegen hagyják a kritikák, a megmondóemberek véleménye. Most sem kíván megszólalni, elutazott már a csapat koreai edzőtáborába, készül az idényre. Számomra Huszti Szabolcs egy igazi példakép, akire minden magyar futballban dolgozó ember felnézhet!”
 
 

Videók